Lifestyle

Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház éléről

Az 59 éves rendező egy évtizede vezette a Nemzeti Színházat: végül egy néhány nappal ezelőtt bekövetkezett színházi baleset miatt mondott le, melyben a Rómeó és Júlia című előadás művészei voltak érintettek.

Brutális baleset a Nemzeti Színház előadása közben

Múlt héten súlyos baleset történt a Nemzeti Színházban: a Rómeó és Júlia című előadás két színésze, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia szenvedett igen komoly sérüléseket. Rövid időn belül a helyszínre érkeztek a mentősök, akik szakszerű ellátásban részesítették a két művészt, de az incidens miatt félbe kellett szakítani az előadást. Később kiderült: a két érintett színművész a körülményekhez képest jól van, a baleset körülményeit azonban jelenleg is vizsgálják. A két színész az RTL információi szerint métereket zuhanhatott: egy ajtón eshettek ki. A péntek esti események után Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház 59 esztendős igazgatója benyújtotta a lemondását - írja a Telex.hu.

„Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert” - közölte hétfőn a Nemzeti Színház a Facebookon.
Kattints a további képekért!

Koncerttel ünnepli Budapest 150. születésnapját a Vígszínház társulata, amely zenés időutazásra hívja a közönséget november 18-án.

Leadfotó: Facebook / Budapest Nemzeti Színház

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.