Milliók láthatták őket intim helyzetben: sztárok, akikkel a vásznon történt meg a nagy első

Az első csókok gyakran kissé kínosak, de gondoljunk csak bele, milyen is lehet egy filmforgatáson élni ezt át.

A kamerák előtt nőttek fel

Mindannyian izgulunk kissé az első csók előtt, ez teljesen természetes. A színészek világában viszont akadhatnak egészen kihívást jelentő feladatok is, különösen azok számára, akik már gyermekkoruk óta a kamerák előtt szerepelnek. Velük ugyanis gyakorta megesik, hogy életünk olyan emlékezetes pillanatait is egy forgatáson élik át, mint például az első csók. Gondoltad volna, hogy Kristen Stewart, Selena Gomez vagy éppen Millie Bobby Brown bizony a kamerák előtt kapta élete legelső csókját? Méghozzá nem is akárkitől! Nézd meg a galériát!

Selena Gomez Talán sosem gondoltad volna, de Selena Gomez bizony a Zack és Cody élete című Disney-sorozat forgatása alatt csókolózott először, méghozzá Dylan Sprouse-al. Néhány évvel később, egy interjú során az énekesnő elárulta, hogy ő valójában Dylan bátyját szerette volna inkább megcsókolni, ugyanis teljesen belezúgott a sorozatban szintén szereplő Coleba.
Kattints a további képekért!

A napokban előkerült egy régi felvétel, melynek láttán azonnal felszaladt a brit királyi család rajongóinak szemöldöke. Meghan Markle valójában sosem tisztelte igazán a palota szabályait?

Leadfotó: Getty Images, forrás: people.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.
      Sztárok
      A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit...
      Lifestyle
      Vannak pillanatok, amikor a sors mintha észrevétlenül a hátunk mögé állna, és egy láthatatlan kéz finoman terelne a jó irányba. Három csillagjegy most épp ilyen időszakhoz érkezik: különleges áldás,...
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.