Rengeteget fogyott a ritkán látott énekesnő: 41 évesen olyan alakja van, hogy azt a huszonévesek is megirigyelhetnék – Fotók

Kelly Clarksonnak válása után sikerült ledobnia magáról a felesleget, most pedig csinosabb, mint valaha.

Teljesen tönkretette őt lelkileg a válás, rá sem lehet ismerni

A Grammy-díjas amerikai pop-rock énekesnő és dalszerző, Kelly Clarkson nevéhez olyan nagy sikerű slágerek fűződnek, mint a Stronger, a My Life Would Suck Without You vagy éppen a Because Of You. Karrierje 2002-ben indult, amikor is megnyerte az American Idol nevű tehetségkutató műsort, ahová egyébként nem önszántából jelentkezett, hanem mert barátai erőltették, de utólag nyilvánvalóan Kelly sem bánta meg, hogy hallgatott szeretteire, hiszen a műsor hozta meg számára a világhírnevet. Tehetsége tehát itt vált egyértelművé, de külseje miatt, mint nőre is felfigyeltek ekkortájt: 2008-ban a VH1 az új évezred 10 legszexibb nője közé is beválasztotta őt, ezt a döntést pedig senki sem kérdőjelezte meg, hiszen Kelly valóban bomba formában volt karrierje csúcsán. Idővel azonban felszaladtak rá a plusz kilók, és egyre jobban meghízott, szülése után pedig már végképp nem tudta leadni a súlyfeleslegét. Most viszont hosszú évek után ez sikerült neki: Kelly 2021-ben vált el férjétől, magánéleti problémái pedig annyira megviselték őt lelkileg, hogy nem figyelt oda magára és a rendszeres étkezésre, így jó pár kilótól megszabadult akarata ellenére. Galériánkban mutatjuk, hogy fest most az énekesnő!

Kelly Clarksont dögös rockénekesnőként ismerte meg a világ a 2000-es évek elején, aztán jött a nagy átalakulás.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.