Egészség

Újabb járvány tombol a közelben: Már az ország déli határaihoz közelít az afrikai sertéspestis

Egyre közelebb kerül az ország déli határához az afrikai sertéspestis (ASP), amelynek jelenlétét október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták a házisertés-állományokban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Érvénybe léptek a járványvédelmi intézkedések

Felidézték, hogy az ASP idén nyáron jelent meg Horvátországban, ahol a fertőzött állatok száma meghaladta a húszezret. A járvány kezdetben Horvátország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos területeit érintette, majd robbanásszerűen elterjedt. Október közepén már Eszék-Baranya megyében is azonosították a vírust. Kiemelték, a magyar állategészségügyi hatóság továbbra is fenntartja a megerősített járványvédelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy minimalizálja a betegség behurcolásának kockázatát. Bár a nyári élénk turisztikai forgalom csökkent, a Horvátországba látogató magyar lakosság részéről továbbra is elengedhetetlen a fokozott óvatosság.

A Nébih kéri az érintett utazókat, hogy ne hozzanak Magyarországra sertés eredetű húskészítményeket és ügyeljenek arra is, hogy az élelmiszerhulladékot kizárólag a vadállománytól védett, megfelelően kialakított hulladékgyűjtőkbe dobják ki. A romló járványhelyzet miatt fontos, hogy már a közepes kockázatú déli vármegyékben is betartsák a sertéstartók a kiemelt járványvédelmi intézkedéseket. Ebben a Nébih honlapjáról letölthető a Jó sertéstartási gyakorlat című dokumentum nyújt segítséget, amelyben egyebek mellett arra hívják fel a figyelmet, hogy csak az állatok tulajdonosa vagy gondozója járhat be rendszeresen az állatok tartására szolgáló gazdasági udvarba, valamint, hogy az állatok gondozásakor arra a célra elkülönített munkaruhát és lábbelit kell használni.

Ezenfelül a Nébih ASP tematikus oldalán további hasznos információk olvashatóak a horvát származású élősertés és a sertés eredetű termék megfelelő származásáról, valamint a horvátországi korlátozás alatt álló területek alakulásáról. Fontos tudni, hogy az afrikai sertéspestis megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt okoz. Az elmúlt évek kiemelkedő állategészségügyi sikere, hogy a magyar házisertés-állományt sikerült megvédeni a betegségtől, valamint a vadállományban is nagymértékben lelassult a vírus terjedésének üteme - olvasható a Nébih közleményében.

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Lifestyle
      Az érintett termékek nem megfelelő dugóval rendelkeznek, vagyis használatuk akár áramütést is okozhat - hívja fel rá a figyelmet az IKEA friss közleménye.
      Lifestyle
      Palackvisszaváltás házhoz szállításnál? Meglepően hangzik, de immár ez a megoldás is a mindennapjaink részét képezi.
      Lifestyle
      A mikrohullámú sütő ma már a konyha egyik alapvető tartozékának számít. Lehetséges azonban, hogy soha többé nem akarsz majd élelmiszert melegíteni a saját eszközödben, ha eláruljuk, mire jöttek rá a...
      Lifestyle
      Számos népszerű tévésorozat szinte ugyanabban a pillanatban kerül majd le a tévéképernyőről, ugyanakkor a közönség régi-új tartalmakkal és eddig sosem látott produkciókkal is találkozhat majd a...
      Home&Design
      Éppen azon gondolkozol, hogyan lehetne feldobni a nappali vagy éppen a hálószoba egyhangú megjelenését? A megoldásért nem kell messzire menni, csak egy kicsit bevállalósnak lenni.
      Lifestyle
      Gyerekként az egyik első szabály, amit megtanulunk, hogy ne beszéljünk idegenekkel. Holott nem is sejtjük, milyen kedvező hatással lehet a mindennapjainkra egy-egy rövid beszélgetés, például egy...