12 kilótól szabadult meg, most fürdőruhára vetkőzött a csinos magyar színésznő: még férje is rácsodálkozott csodálatos alakjára

Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt idei nyara más, mint az eddigiek. A pár, ahogy fogalmaznak, erőszakosan szakít időt a pihenésre. Legutóbb egy wellnessben kapcsolódtak ki, ahol még Ernő is rácsodálkozott arra, felesége milyen bomba jól néz ki fürdőruhában.

Ledobta a feles kilókat, szexibb, mint valaha

Nemrég 12 kilótól szabadult meg Nyári Darinka. A színésznő számára eddig a fürdőruhaválasztás kényes pontnak számított, most azonban bátran mutatja meg bomba alakját egy-egy csinos darabban. „Tudom, hogy sok nő van ezzel így, bevallom, én sem szerettem korábban így mutogatni magam. Most, hogy lefogytam 12 kilót, kezdem egyre jobban érezni magamat a bőrömben, egyre energikusabb vagyok, tele vagyok erővel és tervekkel, megnyúlnak a napok, nem azt érzem este, hogy úristen, csak vonszolom a testem. Ezt nagy részben egy gyógynövénykúrának köszönhetem, ami segített abban, hogy célt érjek és ne adjam fel, így az első stresszes pillanatban nem nyúltam az ételhez, mint vígasz és megnyugvás. Jó kis anyagokból áll, ilyen például a banaba fa levele, amely a Fülöp-szigeteken terem, a helyi gyógyítók azt mondják, hogy a hatására a zsírok fele képes csak hasznosulni, a többi pedig kiürül. De ott van az indiai csalán, amit én csak soványság faktornak hívok, ez az anyagcsere felturbózásáért és a vérzsírszint csökkenéséért felelős” – meséli Darinka, akinek még férjét is sikerült meglepnie. Galériánkban mutatjuk a fürdőruhás fotókat!

„Mindketten szemérmesebbek vagyunk annál, hogy fürdőruhában mutogassuk magunkat a nagyközönségnek, de ez egy újabb lépcsőfok a mi kapcsolatunkban és az önértékelésünkben. Nagyon büszke vagyok Darinkára, hogy ilyen bombán néz ki, rendesen meg is bámultam, ahogy kijött az öltözőből. Azt gondolom, ő is büszke lehet magára” – magyarázta Kiss Ernő Zsolt. A pár a nyári élménykavalkádjáról is beszámolt.
Kattints a további képekért!

Dús szemöldöke és merész tetoválásai miatt gyakorlatilag már rá sem ismerni Erika Eleniakra, akit annak idején igazi pasimágnesként tartottak számon.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.
      Sztárok
      A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit...
      Lifestyle
      Vannak pillanatok, amikor a sors mintha észrevétlenül a hátunk mögé állna, és egy láthatatlan kéz finoman terelne a jó irányba. Három csillagjegy most épp ilyen időszakhoz érkezik: különleges áldás,...
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.