Segítség! Ugat, mindent felás, megrág, ugrál, elrohan, kukázik a kutyám!
Viselkedésprobléma esetén patológiás működésről van szó. Az esetek túlnyomó többségében azonban a fenti viselkedés épp azt jelzi, hogy a kutyus köszöni szépen, jól van, sőt, nagyon jól van!
Erről olvashatsz a DogBlogban
“Segítség, a kutyám viselkedésproblémás! Ugat, mindent felás, megrág, ugrál, elrohan, kukázik, mindent terelni próbál, nem fér a bőrébe.”
Viselkedésprobléma vagy problémás viselkedés?
Viselkedésprobléma esetén patológiás működésről van szó. Egy kényszeresen, egész nap, megállás nélkül ugató vagy farokkergető, fényre, árnyékra vadászó, magát sebesedésig nyalogató, tárgyakat excesszíven rágcsáló vagy vizet ivó kutya például valószínűleg tényleg viselkedésproblémás. Ezek a repetitív, céltalan viselkedések a patológia kategóriájába esnek. Ha repetitív, kompulzív viselkedést tapasztalunk, mindenképpen forduljunk megfelelő szakemberhez segítségért (állatorvos bevonására is szükség lesz).
Az esetek túlnyomó többségében azonban arról van szó, hogy a kutyus köszöni szépen, jól van, sőt, nagyon jól van! Épp a fajára jellemző viselkedéseket gyakorolja. Magyarul kutyás dolgokat csinál. Persze ez lehet a gazda/környezet számára problémás, zavaró valami, de ettől még nem lesz patológiás. Tudom, hogy hihetetlen, de az, hogy a kutya szívesen csemegézik a “macskadrazséból”, alapvetően normális. Akkor is teljesen normális, fajára jellemző munkálatokban van, amikor felássa a veteményest vagy megpróbálja összeterelni a margitszigeti futókat. Ez persze nem jelenti, hogy nem lehet lebeszélni ezekről a projektekről, de a teljes tiltása az ilyen viselkedéseknek nem jó ötlet. Hogy miért?
Nagy levegő, mélyre merülünk!
Nem is annyira rég a kutyák társállatként, kedvtelésből való tartása még luxus volt az átlagemberek számára. Marie Antoinette vagy Madame Pompadour ki tudták gazdálkodni, a többiek ehettek kalácsot meg nézegethettek szöcskéket a mezőn. (Mondjuk a mai állatorvosi árak lehet, hogy az arisztokráciát is megizzasztották volna).
Azt se felejtsük el, hogy Mária Antónia papillonban utazott (kis társasági kutya), nem akitákat tartott ölebként.
Ma már azonban az átlagemberek számára is elérhető minden féle-fajta-színes-szagos kutya tartása (ha nem számítjuk, hogy hány kutya marad megfelelő állatorvosi ellátás nélkül a gazda szűkös anyagi lehetőségei miatt).
A pandémia alatt iszonyatosat ugrott a hazai kutyatartók száma, ma már a háztartások felében megtalálható legalább egy eb. Közép-ázsiai juhászok cammognak a belvárosban, mudik kukorékolnak a nyolcadikon. Egyre több ismerősömtől hallom, és magam is tapasztalom, hogy kezd pokollá válni a kutyasétáltatás. Egyre több az atrocitás, egyre többször derül ki, hogy a sétáltatónak gőze sincs a jogszabályokról, nem hogy az etikettről vagy a kutyák jelzéseiről (a.k.a. “nembánt!”). Egy ideig azt hittem, csak azért ér egyre több kellemetlen élmény engem is, mert legfiatalabb kutyám egyben a legkisebb is a maga 15 kilójával, és a 15 kilós kutyára többen fognak legyinteni, mint a 45 kilós közép-ázsiaimra. Az utóbbi időben azonban már Rasiddal is alig tudok nyugodtan sétálni. Két műtétje is volt nemrég, és még azt sem fogják fel emberek, hogy egy műtött kutyához - főleg, ha még kéri is a gazdája - ne engedjék oda a kutyájukat. De mesélhetnék arról is, amikor egy tibeti masztiffot nemes egyszerűséggel kiengedtek ránk a kertből, a gazdi pedig nem értette, hogy a ránk rontó kutyával miért kiabálok “csúnyán” - utána már vele is csúnyán kiabáltam.
Úgy látom, hogy amellett, hogy a kutyatartók kétségbeejtően nagy része nemhogy a jogszabályokat nem ismeri, és azt sem méri fel, hogy milyen hatással van a környezetére, de még azzal sincs tisztában, hogy milyen igényei lehetnek a kutyáknak.
Hallottatok már a Maslow-piramisról? Abraham Maslow dolgozta ki az emberi szükségletek hierarchiáját, ezt nevezik Maslow-piramisnak. A lényege, hogy amíg az olyan alsóbb szintek, mint a fizikai szükségletek vagy a biztonságérzet nincsenek kielégítve, az ember nem tud az olyan magasabb szükségletekkel foglalkozni, mint az önmegvalósítás.
Kutyáknál alkalmazható változata is született már a modellnek, amely Linda Michaels nevéhez kötődik. Eszerint a kutyák biológiai szükségletei után az érzelmi szükségletek következnek. Ezt követik a társas szükségletek (más emberekkel, kutyákkal való interakciók lehetősége), végül az ún. force-free, azaz erőszakmentes tanítás és az olyan kognitív szükségletek kielégítése, mint a választás lehetősége vagy az önálló problémamegoldás.
Ugyan ez a szükségletpiramis terjedt el kutyakiképző körökben inkább, jóval Linda előtt megfogalmazták már, hogy mit tehetünk az állatok jóllétének őrzése, növelése érdekében.
Még a ‘60-as, ‘70-es években elkezdtek komolyabban foglalkozni a témával. Az Egyesült Királyságban megalakult a Farm Animal Welfare Council (FAWC), ami először haszonállatok jóllétével foglalkozott, és megfogalmazta az 5 szabadságjogot. Ezt 2006-ban úgy módosították, hogy az minden háziállatra alkalmazható legyen.
Az 5 szabadságjog:
- szomjazástól, éhségtől és alultápláltságtól való mentesség
- megfelelő komfort és menedék biztosítása
- mentesség a fájdalomtól, sérülésektől és betegségektől
- lehetőség a természetes viselkedések kifejezésére
- mentesség a félelemtől és stressztől (a környezet és a bánásmód ne okozzon pszichikai szenvedést)
Nézzük meg kicsit közelebbről a 4-es pontot! Lehetőség a természetes viselkedések kifejezésére. Elég ufó megfogalmazás, pedig iszonyatosan egyszerű dolgot jelent: a kutya lehessen kutya. Csinálhasson kutyás dolgokat. Erre egyszerűen szükségük van ahhoz, hogy mentálisan épek legyenek. Nagyon sok gazdi szokott itt elvérezni.
Még a kifejezetten társasági kutyafajtáknak is kevés általában, hogy napi 3x megkerülik a háztömböt (egy nyugdíjas mopsznak talán elég). A legtöbb kutyának ennél jóval többre van szüksége. A szokásos monoton sétát is fel lehet turbózni ezzal-azzal, de ha abban kimerül kutyánk tevékenységi köre, hogy háromféle útvonal közül választhat a háztömb környékén és hagyjuk szaglászni, meg néha elengedjük a poros, 200 nm-es futin, ahol ugyanazt a három fatörzset jelölheti végig, jó esély van rá, hogy sovány a kínálat az agyának…
Sokszor az a helyzet, hogy a gazdi nem jól mérte fel a helyzetet. Hiába olvassa el valaki az üres mondatokat, hogy “a kutyázás életmód”, “a kutya nagyon sokba kerül”, “a kutyával rengeteget kell foglalkozni”, meg hogy “fontos a tudatos fajtaválasztás”... ezek megfoghatatlan információk egy elsőkutyásnak. Sőt, én sokkutyásként is csak kapkodtam a fejemet, amikor 2 éve örökbefogadtam Kesut a 12 év feletti kutyáim mellé, akikkel már úgy összeszoktunk, hogy jó, hogy a levegőt nem egyszerre vesszük.
Csak hittem, hogy emlékszem rá, hogy milyen egy kölyökkutyával. Ahogy hazahoztam Kesut, kapcsoltam, hogy a vezetékeket azonnal el kell tüntetnem. Márkás bakancsok, futócipők…? Mire odaértem, egy 60.000 Ft-os Hoka már elesett a csatában. Aztán ahogy nőtt ez a kis ördögtojás, észrevettem, hogy néha három lábon ugrál. Doki látogatások sora következett hogy kiderítsük, mi lehet ez… Közben elkezdett egyre irritáltabban, agresszívabban viselkedni. Míg más kölykök aranyosan gyűrték egymást, Kesu egyre gyakrabban kapcsolt játékból verekedésbe. 4 hónapos pelyhes kölyköt képzeljetek el. Diagnózis nem volt. 4.5 hónaposan majdnem torkon harapta egy barátomat, aki felénk sétált egy nyílt mezőn. Nem viccelek, nekifutásból ugrott a torkának. Az első idilli heteket felváltotta a felismerés, hogy van egy reaktív, agresszióproblémás kutyám, és innentől mindent hozzá kell igazítanom. A kutyáim eltervezett nyugis nyugdíjas éveit is…
Én nem estem kétségbe, tudtam, hogy potenciláisan mit vállalok, amikor kihoztam egy stresszes anya ketrecben cseperedő, félszemű mudi-terrier szerű kölykét, de rengeteg kutya lendületből megy is vissza a menhelyre, ennél jóval kisebb kellemetlenség miatt is. Van, hogy azért visznek vissza kiskutyát, mert bepisil. Vagy mert sírt első éjszaka, amikor már bocsánat, de kicseszték a közlekedőbe a 8 hetes kölyköt, akit aznap szakítottak el az addig ismert világától, hogy akkor mostantól aluggyá’ ott, egyedül. Mindenki kész kutyát szeretne, problémamenteset, aki nagyon okos, nagyon nyugodt, mindenkivel baromi kedves, figyel (a felnőtt emberek helyett) a gyerekre, csak akkor pörög amikor a gazda akarja, magától elsőre behívható mindig, mindenhonnan. Nem hány a kocsiba, mosolyogva megy az állatorvoshoz és önként nyújtja a mancsát vérvételre, miközben arcon nyalja a dokit. Őszinte leszek, engem a sírba lehet rakni azzal, amikor valaki azzal keres meg, hogy ajánljak neki tutiszupi kiskutyát. Ilyet a delphoi jósda papnője sem tud. Friss kutatások alapján ráadásul már tudjuk, hogy még a mostanában divatos kölyöktesztek is alkalmatlanok arra, hogy megmondják, hogyan fog az adott kiskutya felnőttként működni. A legtöbb kutya pedig nem úgy nő a fán, hogy készen van. Még sok tréning után sem biztos, hogy minden sima lesz. A legszuperebb tenyésztőtől származó kölyköknél is van rá esély, hogy nagyon máshogy fog viselkedni felnőttként, mert annyi minden befolyásolja a cseperedése során potenciálisan - többek között gazdája személyisége is.
Na jó, de akkor ha minden ennyire képlékeny és bizonytalan, hogyan válasszon az ember tudatosan fajtát, kutyát?
Nem könnyen… fajtatiszta kutyáknál valamivel simább dolgunk lehet, de fontos tisztáznunk, hogy a kutyafajtáknak nincs személyisége. Nincs olyan, hogy minden golden egy tündér mackó, akinek pillangók szállnak az orrára, miközben ő bandzsítva mosolyog. Olyan sincs, hogy minden kaukázusi egy agresszív állat (erről még fogok írni, mert a nagytestű pásztorok a szívem csücskei, és rettenetes, hogy normálisnak tekintjük, ha minden szatyorra hörögve törnek ki). Amit viszont sejthetünk (de erre sincs garancia!), hogy milyen fajtaspecifikus motivációi, magatartásai, igényei lesznek az egyes fajtáknak. Jellemzően barátságos más emberekkel, kutyákkal? Magasabb fordulatszámon pörög, hamar izgalomba kerül? Ugatós? Önálló vagy a gazdával szorosan együtt dolgozó? Hajlamosabb lehet a szeparációs stresszre? Puha a fogása vagy erős? Apportos? Zsákmányos? Rámozdul a háztáji állatokra vagy elcsipeget a kiscsibékkel és hagyja, hogy a hátán dagasszon a macska?
Ezek nagyobb valószínűséggel bejósolható tulajdonságok. Néha azonban az az érzésem, hogy túlságosan is konkrét elképzelésekkel megy a leendő gazdi a kiskutyáért. Aztán a kölyök a legritkább esetben fog beleférni abba a kiszabott konkávba. Nagyon könnyű nagyot csalódni, ha sporthoz keresünk kutyát, és nem a kutyához sportot. Több gazdit is ismerek, aki lelkiismeretesen járt a szuper tenyésztőhöz, látogatta a kölyköket, nagy közös gondolkodások nyomán pedig végül nem a szívével, hanem a delphoi jósdával választott kölyköt. A magas elvárások pedig agyonnyomják a kapcsolatukat és megmérgeznek mindent, amitől a kutyázás szép. Ha szívvel választasz és szerelmes vagy a kutyádba, egészen máshogy reagálsz a problémákra. Ha szétkapja a Hokádat, az a lényeg, hogy ne legyen baja, tudod, hogy te voltál figyelmetlen, minek hagytál elöl cipőt, ha fogzik a kiskutyád… maximum magadra vagy mérges, a kutyára semmiképp. Zing nélkül viszont jópárszor felmehet a gazdában a pumpa, ha szegény kutyája csinál valamit, ez pedig óhatatlanul nyomot hagy a kapcsolatukon. Tovább megyek, a kutyán is látszik, hogy valami nem kerek.
Erről a felemelő végszóról sasszézzunk át a menhelyi kutyákra. Sok gyönyörű kutyafajta van elképesztő tulajdonságokkal, és nagyon fontos a lelkiismeretes tenyésztők munkája - sőt, ha nem lenne ez a kilátástalan szélmalomharc a szaporítókkal, igazából egy ideális világban tenyésztőktől vásárolna mindenki kutyát. Ez a helyzet jelenlegi állása szerint sajnos nem mostanában lesz így, egyelőre úszunk a felesleges szaporulatban..
A keverék, mentett kutyák zsákbamacskák. Általában nem kapják meg azt az útravaló csomagot, amivel egy gondos tenyésztőnél indul az élet. A felmenőik sem valószínű, hogy túl sok kényeztetésben részesültek, így eleve nagyobb esélyük van mindenféle viselkedésproblémára, és ezzel jó tisztában lenni, ha örökbe szeretnénk fogadni. Ki lehet fogni persze elképesztően reziliens, kb. traumatizálhatatlan mentvényeket, de ehhez jó nagy talicska mák kell. Szóval jóval rugalmasabbnak kell lennünk, felkészülni mindenféle lehetséges velejáróra.
Én speciel nagyon szerettem, hogy minden keverék kutyámnál fel kellett derítenem, hogy kifélék-mifélék. A vízi kutyafajtáknál sejthető, hogy mit várhatsz a vízparton, de amikor a gyepiről kihozott Fülessel, a briard-szerű keverékkel először sétáltam tó mellett, finoman szólva nem számítottam rá, hogy két kacsát meglátva a vízbe veti magát, és a víz alatt maradva, USS South Dakota hadi tengeralattjáróként közelít majd a kacsák felé (a kacsák megúszták, Dél-Dakota visszafordult. A víz alatt).
Amikor Kesuról kiderült, hogy apportos, vagy amikor Manóról, hogy átharapja a legerősebb anyagú frizbit is, Pocakról, hogy semmitől nem boldogabb, mint attól, ha egyszerre 20 gyerek simogatja, az pont a meglepetés miatt volt nagyobb élmény. Persze az is kiderült, hogy Füles rengeteget ugat, Manó brutálisan szeparál, Pocak szökik.
Rasid olyan volt, mint egy közép-ázsiai.
Amikor arra törekszem, hogy a kutyáim lehessenek kutyák, csinálhassanak legális, biztonságos kutyás dolgokat, megpróbálok számukra olyan programokat szervezni, olyan sportokat választani, amikben ők jól érzik magukat. Füles terelni szeret, rohanni, huzizni, úszni. Pocak szimatolni, ásni, trükköket tanulni. Kesu izomból rohangálni, szimatolni, ásni, apportozni, vadászni. Manó kirándulni, más kutyákkal lógni, nagyokat játszani, labdázni, trükköket tanulni. Rasid óriásiakat kirándulni és úszni. Próbáltam mindenfélét a canicrosstól (kutyás futás) a mantrailingig (emberkeresés), mire mindenkivel megtaláltam a nagy kedvenceket. A klikkeres tanítás és a környezetgazdagító játékok is rengeteget segítenek, hogy megfelelően legyenek stimulálva.
Ami közös, hogy gyakran túrázunk bele a nagyvilágba. Arra megyek, amerre ők akarnak. Ha valami nagyon gázos irányt vesznek, akkor persze szólok, hogy ne arra, erre, amúgy meg szabad a szimat! Ezt a választási lehetőséget annyira alábecsülik az emberek, pedig ha belegondolunk, hogy mi mindent kontrollálunk, korlátozunk kutyáink életében, csoda, hogy nem csavarodnak be. Ez a kis apróság, hogy a séták során minél több beleszólást adok nekik, hogy azt csinálhassanak, amit akarnak, hogy addig szimatoljanak egy fűcsomót, amíg jól esik, arra menjünk, amerre nekik érdekes, addig tartson a séta, amíg van kraft, óriási segítség a mentális egészségük megőrzéséhez.
Nem csak fizikailag és mentálisan, de lelkileg is jól kell, hogy legyen egy kutya ahhoz, hogy csökkentsük a viselkedésproblémák előfordulásának lehetőségét. Az állatjóléti cél összességében az, hogy az élőlény minél többet legyen pozitív belső állapotban, és az új kiképzési irányzatok középpontjában is valójában az áll, hogy tanuljuk meg kielégíteni a kutyáink igényeit.
Kicsit olyan ez, mint a drogfüggőség… Bruce K. Alexander pszichológus elméletét már számos kutatás támasztja alá: nem azért lesz valaki drogos, mert drogosnak született, hanem azért, mert az adott környezetben ezt a megküzdési stratégiát találta. Hiába megy elvonóra, ha aztán ugyanabba a szociálisan lékelt közegbe fog visszakerülni. A visszaesés szinte elkerülhetetlen.
Van egy nagyon szép mondás: “Ha egy virág nem virágzik, a környezetét kell megváltoztatnod, nem a virágot”. - Alexander Den Heijer
A kutyák többségének nincs patológiás viselkedésproblémája, csupán nem megfelelő számukra a környezet, amiben élnek.
Azért senki ne írja le magát, ha a kutyája szétszedi a díszpárnát! A lényeg, hogy keressük meg a viselkedés okát és eszerint próbáljunk segíteni a kutyának. Van, hogy ehhez nem lesz más út, csak ha a saját viselkedésünkön, szokásainkon, életvitelünkön, akár életterünkön változtatunk.
Kutyát tartani, a kutyákhoz viszonyulni nagyon sokféleképpen lehet. A riasztóberendezéstől a családtagig mindenfélének tekintik őket az emberek. Jogilag tengethetik mindennapjukat csupán riasztóként, a faj komplex szociális kogníciójának ismeretében azonban szerintem kerti dísznek egyszerűen nem lenne szabad tartani őket. Nagyon nem fair velük szemben. Úgy szokás mondani, hogy vannak kutyatartók, és vannak kutyások. Néha a problémás viselkedéseknek köszönhetően lesz aztán a kutyatartóból vérbeli kutyás. Az pedig olyan élmény, amit kár kihagyni, még ha fenekestül is fordul fel az életünk.
Nagyon sok probléma megelőzhető, ha átgondolt döntést hozunk, és őszintén végiggondoljuk, hogy mire vagyunk képesek, mennyire vagyunk rugalmasak. Jó választás-e a husky, ha télen semmit nem szeretsz jobban, mint bekuckózni egy könyvvel és kakaóval az olvasófotelbe? Persze lehet, hogy minden észérv ellenére te menthetetlenül belezúgtál az életviteleddel nem épp kompatibilis ebzetbe. Én aztán igazán nem török pálcát senki felett. Arra azonban készülj fel, hogy ha nem tudtál nemet mondani a huskyra, a kuckózásokat minimalizálnod kell, az arcodat pedig minden nap ki fogja csípni a szél, a nyakadba fog csúszni a fenyőágakról a hó, seggre fogsz esni a jégen és imádni fogod. Még az is lehet, hogy megszereted a futást (igen, ilyen megtörténhet!).
Rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy hogyan viszonyulunk a kutyánkhoz. A szülői minták, korai élmények, személyiségünk, mentális egészségünk, családi státuszunk, no és persze a számos helyről ránk özönlő információ-cunami.
Leadfotó, fotók: Tóth Katinka
Oldalak
