Nehezen viselte a mellőzöttséget a gyönyörű magyar énekesnő: felemésztették a démonjai, mindössze 53 éves volt, amikor elhunyt

Házy Erzsébet a magyar operajátszás egyik legtündöklőbb csillagaként vonult be a történelembe: a Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas operaénekest, érdemes és kiváló művészt párját ritkító tehetséggel, valamint szépséggel áldotta meg a sors, élete utolsó évei azonban korántsem voltak felhőtlenek.

Született tehetség volt

Házy Erzsébet Pozsonyban látta meg a napvilágot 1929. október 1-jén, családját tízéves korában telepítették át Magyarországra. Tehetsége hamar megmutatkozott: a Nemzeti Zenedében kezdett zongorázni, majd magánúton énekelni tanult, s felvették a rádió énekkarába. 1951. augusztus 1-jén szinte előképzettség nélkül lett tagja a Magyar Állami Operaháznak, a következő évben a Rigoletto apródjaként debütált a Gördülő Opera egyik ózdi előadásán. Már ekkor feltűnt gyönyörű hangja, attraktív színpadi megjelenése, kiváló színészi készsége, személyes varázsa. Több mint három évtizeden át volt az ország első számú dalszínházának tagja, s ezalatt szinte minden jelentős szoprán főszerepet elénekelt, emellett külföldön is népszerűségre tett szert, sokat vendégszerepelt, a világ számos operaszínpadának szívesen látott vendége volt. Élete végén azonban pályája megbicsaklott, a mellőzöttséget pedig nagyon nehezen viselte, démonjai egyre inkább beárnyékolták a mindennapjait. Részletek a galériában!

Házy Erzsébet legnagyobb sikere a Manon Lescaut címszerepe volt a Lamberto Gardelli által 1961-ben betanított és többször is vezényelt előadáson, alakítását még ma is az évszázad Manonjaként emlegetik. Kezdetben lírai szerepeket kapott, a hatvanas évektől drámai szerepkörben is nagy sikerei voltak, s jelentős részt vállalt új magyar operák bemutatásában is.
Kattints a további képekért!

Kiss Manyi páratlan tehetségű, sokoldalú és bámulatos művész volt, aki bárki arcára képes volt mosolyt csalni, annak ellenére is, hogy a magánéletében sokat szenvedett – fájdalmairól azonban még azoknak sem beszélt, akik a legközelebb álltak hozzá.

Leadfotó: Fortepan / Kotnyek Antal
Forrás: Múlt-kor történelmi magazin

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.
      Sztárok
      A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit...
      Lifestyle
      Vannak pillanatok, amikor a sors mintha észrevétlenül a hátunk mögé állna, és egy láthatatlan kéz finoman terelne a jó irányba. Három csillagjegy most épp ilyen időszakhoz érkezik: különleges áldás,...