Imádták egymást, pedig közel 20 év volt köztük: így kezdődött Básti Lajos és a gyönyörű színésznő, Ferrari Violetta legendás szerelme

A magyar színészlegenda, Básti Lajos 1948-ban vezette oltár elé Ferrari Violettát, aki éppen csak betöltötte 18. életévét, ennek ellenére mindenki hitt abban, hogy semmi sem állhat a boldogságuk útjába. Végül azonban nem így lett…

Két legenda szerelme

Ferrari Violetta 1930. április 25-én látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen: édesanyja magyar származású volt, míg édesapja, Giacomo Ferrari olasz hadifogolyként került a városba. Később a család Budapestre költözött, Violetta előtt pedig új ajtók nyíltak ki annak köszönhetően, hogy gyermekszínészkedni kezdett – tehetségére hamar felfigyeltek, így néhány év eltelte után nem is volt kérdés, hogy számára egyenes út vezet a Színház-és Filmművészeti Főiskolára. Már hallgatóként kitűnt az intézmény gyakorló színházának előadásain, s még nem is végzett, de már ő volt az ügyeletes szerelmes fiatal színésznő. Diplomáját 1949-ben kapta meg, s rögtön szerződtette a Nemzeti Színház, ahol klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta, emellett a magyar színháztörténet egy igen jelentős korszakában jutott a legnagyobbak közé, és olyan színészóriásokkal dolgozhatott együtt, mint Ladányi Ferenc, Tímár József, Gobbi Hilda, valamint Básti Lajos, aki – noha közel 20 évvel volt idősebb nála – azonnal szemet vetett rá. Részletek a galériában!

Ferrari Violettát igazi csodagyerekként emlegették, tehetségét a szakma és a közönség is elismerte, ráadásul mindössze 12 évesen már olyan híres volt, hogy interjút is adott. Munkássága mellett kivételes szépségét is dicsérték, amivel számtalan férfit megbabonázott – köztük a 20. századi magyar színjátszás legendás alakját, Básti Lajost is.
Kattints a további képekért!

A magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb alakja volt Sinkovits Imre, aki nemcsak a szakmájában, hanem a magánéletében is nagy sikereket ért el, hiszen évtizedeken át egyetlen nőért dobogott a szíve.

Leadfotó: Siegfried Pilz/United Archives via Getty Images , Fortepan/ Szalay Zoltán

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...