Mit látsz meg először a képen? Elárulja, miért nem talál rád a szerelem

A személyiségtesztek által elképesztően sok mindent megtudhatunk magunkról, még akkor is, ha arról van szó, hogy hogyan viszonyulunk a kapcsolatainkhoz és egy másik ember szeretetéhez.

Szerelem

Mindannyiunknak konkrét elképzelése van arról, hogyan alakul ki a szerelem két ember között és miként fejlődik az évek során. Azt gondoljuk, fiatal korunkban lesz néhány komolynak tűnő kapcsolatunk, melyeket szívfájdalom követ, majd végül megtaláljuk azt a számunkra tökéletes személyt, akivel életünk hátralévő részét akarjuk tölteni. Kész, ennyi, happy end! Az igazság viszont az, hogy a szerelem nem mindig ilyen egyszerű. Sok minden elromolhat, ha egy kapcsolat tartóssá tételéről van szó – még akkor is, ha ti ketten teljesen tökéletesek vagytok egymásnak. Természetesen mindannyian tanulunk korábbi sikertelen kapcsolatainkból, és ezt a tudást igyekszünk egy újabb, remélhetőleg sikeres kapcsolatban kamatoztatni. Néha viszont a saját személyiségünkből fakadnak azok a dolgok, amik megakadályozzák, hogy szerelembe essünk. Úgy érzed, nálad is ez a helyzet? Akkor jó helyen jársz, az alábbi vizuális személyiségtesztet arra tervezték, hogy segítsen azonosítani azt a személyiségjegyet, ami megakadályoz a célod elérésében. Részletek a galériában!

Nézd meg jól az alábbi fotót, mit látsz meg elsőként?
Kattints a további képekért!

Biztosan hallottad már azt a kifejezést, hogy: "szerencsés csillagzat alatt született". De mit is jelent ez pontosan? Melyek azok a csillagjegyek, akik ide tartoznak és miben áll a szerencséjük?

Leadfotó: 123rf.com, Forrás

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Amiről a Kos tegnap még csak álmodozott, azt ma végre megvalósíthatja. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kis mennyiségű alkohol is rossz, azonban most jött egy kutatócsoport, akik meg akarják védeni a borozást.
      Lifestyle
      A diáknak volt egy guminője, de nem akarta, hogy bárki is megtalálja, így inkább tüzet okozott.
      Lifestyle
      A lítium-ion akkumulátorokat, ha sokszor töltjük fel, akkor egy idő után veszítenek a tartósságukból, de ennek hamarosan vége.
      Sztárok
      Tóth Gabi és Krausz Gábor ismét összezördültek egymással a sajtóban, miután a séf egy interjúban kijelentette, hogy az exe megcsalta őt.
      Lifestyle
      Az olasz életstílus a lassú, tudatos mindennapokról híres, és van egy olyan egyszerű szokásuk, amely mindannyiunk számára hasznos lehet: segít felfrissíteni a testet, megnyugtatni a lelket és...