Brendan Fraser ritkán látott fiairól beszél most mindenki: Holden és Leland pont olyan szívdöglesztők, mint édesapjuk fiatalon

Brendan Fraser óriási meglepetést okozott, amikor a napokban kamaszfiaival mutatkozott a vörös szőnyegen, a két tinédzser ugyanis korábban szinte sosem szerepelt a nyilvánosság előtt.

Elképesztően sármosak

A kilencvenes évek végén és a kétezres éves elején a világ egyik legnépszerűbb színésze volt Brendan Fraser, aki többek között olyan közkedvelt filmekkel vált ismertté, mint Az őserdő hőse, A múmia, valamint a Bájkeverő. A híresség a sármjának köszönhetően a hölgyrajongók körében is hódított, emellett alig akadt olyan rendező Hollywoodban, aki ne akart volna vele együtt dolgozni. Végül mégis parkolópályára került: hosszú évekig nem szerepelt a vásznon, depresszióval küzdött, és szinte sosem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Ám mint arról korábban a Femcafe.hu is beszámolt, az utóbi időben ismét fellendült a karrierje, hiszen lehetőséget kapott bebizonyítani a hamarosan debütáló Bálna című filmben, hogy még mindig ugyanaz a zseniális talentum, mint amilyen egykor volt. A Velencei Filmfesztiválon vastapsot is kapott az alakításáért, a napokban pedig ismét a figyelem középpontjába került, ezúttal azonban a ritkán látott kamaszfiai miatt, akik a vörös szőnyegen tűntek fel az édesapjuk mellett. A két fiatal fiú sokat örökölt a színész fantasztikus génjeiből, és pont olyan jóképűek, mint amilyen Fraser volt karrierje csúcspontján. Mutatjuk:

Noha Brendan Fraser karrierje nem alakult túl fényesen az elmúlt években, mindvégig számíthatott a családja támogatására. Három gyermek büszke édesapja, akikkel nagyon szoros viszonyt ápol.
Kattints a további képekért!

A két hollywoodi színész hamarosan együtt szerepel Martin Scorsese közelgő, Killers of the Flower Moon című filmjében, ismeretségük azonban 30 évre nyúlik vissza.

Leadfotó: Jamie McCarthy/Getty Images

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...