Ez a világ legritkább személyiségtípusa, a népesség mindössze 1 százalékára jellemző - innen tudhatod, ha közéjük tartozol

A népességnek mindössze 1%-át teszi ki ez a személyiségtípus. Te közéjük tartozol?

INFJ személyiségtípus

Az INFJ vagy más szóval védőügyvéd személyiségtípus nagyon ritka, tagjai a népesség kevesebb, mint 1 százalékát teszik ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hagynának nyomot a világban. Született idealisták és moralisták, de ami miatt mégis külön csoportot képeznek, az a bizonyítási vágy és az eltökéltség. Nem csupán álmodozók, hanem céljaikat megvalósítani képes emberek, akik hosszan tartó, pozitív hatást tudnak gyakorolni környezetükre. Életük céljának az emberek segítését látják, és bár ennek a típusnak a tagjait ott találjuk mindenféle mentőakcióban és egyéb karitatív tevékenységekben, valódi céljuk az, hogy olyan szinten oldják meg a problémás ügyeket, hogy az egyes emberek megmentése már szóba se kerüljön.

Közös bennük, hogy nagyon különlegesen keverednek bennük a személyiségjegyek: bár halk szavúak, igen szilárd véleményük van dolgokról, és fáradhatatlanul küzdenek azért, amiben hisznek. Eltökéltek és erős akaratúak, de csak ritkán használják energiáikat személyes célokra – kreativitásukat, képzelőerejüket, meggyőződésüket és érzékenységüket nem valamiféle előny, hanem az egyensúly megteremtésére használják. Az egyenlőség és a karma nagyon vonzó ideák számukra és úgy gondolják, azzal lehetne jobbá tenni a világot, ha sikerülne a szeretet és együttérzés erejével meglágyítani a zsarnokok szívét.

Kíváncsi vagy, hogy te is beletartozol-e ebbe a személyiségtípusba? Ha az alábbi állítások igazad rád, nyert ügyed van.

Már gyerekkorod óta érzed, hogy más vagy, mint a többség Már egészen kicsi korodtól kezdve kilógtál a tömegből, és mindig is úgy érezted, csak akkor fogadnának el, ha megjátszanád, tettetnéd magad - erre pedig nem vagy képes.
Kattints a további képekért!

El tudnád képzelni nőként, hogy te tedd fel a nagy kérdést a párodnak? 8 férfi meséli el a történetét arról, hogyan kérte meg a barátnője, hogy házasodjanak össze.

Leadfotó/Fotó: 123rf.com, Forrás

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.