Döbbenetes részletet szúrtak ki a sasszemű internetezők: egészen meglepő, mit rejt III. Károly király irodája

A királyi család rajongói egy friss videónak köszönhetően észrevették, hogy számos különleges tárgy található III. Károly irodájában – egyetlen dologra azonban senki sem számított.

Nem csak III. Károly megjegyzése miatt volt érdekes a találkozó

III. Károly király 2022. szeptember 8-án az édesanyja, II. Erzsébet halálát követően lett automatikusan az Egyesült Királyság új uralkodója, hivatalosan pedig 2023. május 6-án, szombaton fogják megkoronázni a londoni Westminster-apátságban. Miután szeptember 10-én brit királlyá nyilvánították, a korábbi walesi herceg szinte azonnal munkába állt: édesanyja távozása után egyből kiadott egy közleményt, és már a hivatalos portréja is elkészült, a napokban pedig sor került az első közös audienciájára Liz Truss miniszterelnökkel, ami igencsak szokatlanra sikeredett. Többen felkapták a fejüket III. Károly szavaira (főként a „Back again, dear oh dear!” megjegyzésére, ami lényegében azt jelenti, hogy „A csudába, szóval újra visszajöttél”), melyek egyértelműen azt mutatják, az uralkodó a háta közepére sem kívánta a találkozót. Néhány szemfüles internetező azonban nemcsak III. Károly kijelentésére figyelt fel, hanem egy különleges tárgyra is, amit a király az irodájában helyezett el.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...