Mindkét fiát el kellett temetnie: idős korára tönkrement lelkileg a legendás magyar színésznő

Rákosi Szidi a századforduló egyik legünnepeltebb színésznője volt, a haláláig fennálló tanodájából pedig olyan nagyságok kerültek ki, mint Fedák Sári, Feleki Kamill, Makláry Zoltán vagy Honthy Hanna. A színészgenerációkat felnevelő művésznő rengeteget tett le az asztalra hosszú pályafutása során, ennek ellenére magányosan távozott az élők sorából.

A századforduló egyik legsokoldalúbb színésznője

Rákosi Szidi 1852. május 28-án látta meg a napvilágot Kremsner néven a Zala megyei Ötvöspusztán, s már egészen fiatalon eltervezte, hogy a világot jelentő deszkákon bontogatja majd a szárnyait – pontosabban Sopronban, egy Orsolya rendi zárdában határozta el, hogy színésznő lesz. Álmai hamar valóra váltak: mindössze tizenöt éves volt, amikor először színpadra lépett a budai Népszínházban, egy évvel később pedig már a Színiakadémia hallgatója volt. Kissé fiús alkata miatt a vizsgaelőadásokon gyakran nadrágos szerepeket kapott, a Nemzeti Színházban viszont 1870-től már naivaként szerepelt, a humora és jókedvű természete miatt pedig egy idő után áttért a hozzá sokkal jobban illő komikai, valamint nagymama szerepkörre. Imádta a közönség, később pedig sokat dolgozott azon, hogy színipedagógusként átadja a tudását a leendő színészeknek és színésznőknek, idős korára azonban végleg megtörték azok a megpróbáltatások, amikkel a magánéletében kellett megküzdenie. Részletek a galériában!

A színésznő 1872-ben férjhez ment Beöthy Zsolt irodalomtörténészhez és otthagyta a színpadot. A házasságból két fiú született, egyikük Beöthy László író, színházigazgató, a magyar operett felvirágoztatója, a legendás Király Színház megalapítója. Válása után, 1877-ben Szidi a Népszínházhoz szerződött, majd 1885-től visszatért a Nemzeti Színházba, és az intézményhez haláláig hű maradt. 1909-ben örökös taggá választották, 1928-ban tiszteletbeli tag lett.
Kattints a további képekért!

Muráti Lili a múlt század 30-as, 40-es éveinek egyik legnagyobb filmcsillaga volt, de ezután évtizedekig nem vetítették a filmjeit, és még a nevét sem lehetett leírni.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Kaia Gerber gyakran merít inspirációt a múltból, amikor a vörös szőnyegre lép, így nem meglepő, hogy a vasárnap esti Vanity Fair Oscar Partyra is egy ikonikus, divattörténeti darabot választott.
Lifestyle
Váratlan, szinte villámcsapásszerű meglepetés éri a Szüzet a mai napon. Napi horoszkóp.
Sztárok
Bár Katalin és Vilmos a brit királyi család jövője, hiszen egy nap ők foglalják majd el Kamilla és Károly helyét, van, amin nem lesznek hajlandók változtatni uralkodópárként sem, senki kedvéért.
Lifestyle
Vannak receptek a tökéletes randevúhoz, de váratlan események olykor meghiúsíthatják ezt. Egy lány borzalmasan kínos szituációba keveredett, de a vele lévő pasi igazi úriemberként viselkedett.
Fashion&Beauty
Benes Anita márkája, a Daalarna már több mint 22 éve híres gyönyörűen kidolgozott csipkerészleteiről és mesébe illő textúráiról. A napokban lezajlott a márka legújabb, 2026-os kollekció fotózása,...
Lifestyle
Általában meg szokták kapni a levelet az adózók, de akad, amikor csak félresöprik, vagy elfelejtik.