Vigyázz velük, mert sokat árthatnak neked: ez a három csillagjegy a legrosszindulatúbb mind közül!

Vajból van a szíved, netán rosszindulatú vagy mások szemében? Most kiderül! Akad ugyanis néhány csillagjegy, akik valamiért mások szemében gonosznak tűnhetnek, hiszen állandóan fenyegetve érzik magukat, ebből kifolyólag pedig támadóvá válhatnak, ha a helyzet úgy kívánja...

Rák

A Rák az egyik leginkább családbarát jegy, aki valóságos védelmező. Viszont ha fenyegetve érzi magát, könnyen támadóvá válik és mindent megtesz azért, hogy megvédje, ami az övé. Amikor ilyen érzés keríti őt hatalmába, akkor nagyon gonosz módon és kegyetlenül bánik embertársaival, sokszor annyira, hogy később még ő maga is megbánja azt, amit tett. Nagyon csapongó az érzelmek terén, ez pedig a vitáiban is meglátszik.

Bak

A Föld jegyű Bak két lábbal áll a földön, és nem lehet tőle olyan kitöréseket várni, mint az előző csillagjegytől. Viszont van egy nagyon sötét oldala is, amit ha enged elszabadulni, azzal senki nem jár jól. Ha valamit el akar érni a karrierje szempontjából vagy vissza akar adni egy régi sérelmet, nagyon kegyetlenné tud válni, mégpedig mindenféle bűntudat nélkül. Ha valakit nem szeret, akkor semmiféle empátiát nem érez az illető iránt, sőt, annak örül, ha a másikkal rossz történik.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.
Sztárok
Egy, a hercegné által írt levélnek köszönhetően szinte pontosan rekonstruálható, mennyire ált közel igazából a két testvér egymáshoz, amikor még édesanyjuk is élt.
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.