Erre senki sem számított: Jennifer Lopez és Ben Affleck teljesen váratlanul, a legnagyobb titokban összeházasodott

A hollywoodi álompár a rajongók legnagyobb örömére végre összeházasodott 17 évvel azután, hogy felbontották eljegyzésüket – a nagy napra nem is akárhol került sor.

Tombol a szerelem!

Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelme egyáltalán nem újkeletű dolog: a két sztár még a kétezres évek elején bonyolódott kapcsolatba egymással, 2002-ben pedig a színész meg is kérte a gyönyörű énekesnő kezét, ám az esküvőre akkor nem került sor. A tervek szerint 2003-ban lett volna a nagy nap, de azt végül lefújták, 2004-ben pedig szakítottak is: a pletykák szerint azért, mert Ben több alkalommal is megcsalta Lopezt, amit a szuperszexi híresség már nem tudott neki megbocsájtani. A Benniferként becézett álompár tehát különvált, és mindketten másnál lelték meg a boldogságot, a rajongók azonban mindig reménykedtek abban, hogy ők ketten még egymásra találtak – így is lett. Tavaly bombaként robbant a hír, hogy J-Lo és Ben ismét összemelegedett és felélesztették a régi tüzet, amiről a lesifotósok rántották le a leplet, végül pedig Lopez egy közös fotóval tette hivatalossá a kapcsolatukat. Ezután nem kellett sokat várni arra, hogy bejelentsék az újabb örömhírt: Affleck újból eljegyezte kedvesét egy csodaszép, zöld gyémántgyűrűvel, azonban azt eddig senki sem tudta, hogy az esküvőre mikor kerítenek majd sort, de mindenki úgy gondolta, óriási lagzit tart majd a két szupersztár. Nos, nem így történt: Bennifer ugyanis úgy döntött, teljes titokban, a család és a barátok nélkül mondják majd ki a boldogító igent, mégpedig nem is akárhol.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...