Véget ért az évek óta tartó hajtóvadászat: elfogták Európa legkeresettebb magyar bűnözőjét
Külföldön kapták el az 55 éves magyar férfit, akinek igencsak hosszú a bűnlajstroma. Európa-szerte körözték.
Évek óta szökésben volt és bujkált
Lengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét – közölte a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön. Közleményükben azt írták: az 55 éves P. Zoltánt a célkörözési nyomozóik információja alapján kapták el Kepno városában.
A férfit évek óta keresték a rendőrök, több éve fenn volt a magyar TOP 50-es körözési listán, míg 2021-ben felkerült a legkeresettebb európai bűnözőket tartalmazó EU Most Wanted és az INTERPOL körözési listájára is. Bűnlajstromán a lopástól kezdve, a súlyos testi sértésen és a fegyveres rabláson át az emberölésig, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő súlyos bűncselekmények szerepeltek.
Ő volt az, aki 2014. szeptember 29-én Budapesten, a XVII. kerületben társaival kínai állampolgárokat rabolt ki fegyverrel. A támadás során sorozatlövő fegyverrel tüzet nyitottak az áldozatok kocsijára, majd nagy összegű valutát zsákmányoltak. Miután P. Zoltánt azonosították a hatóságok, eltűnt, és azóta is szökésben volt.