Utazás

Megrázóan őszinte helyzetjelentést adott a háborúról az egykori orosz ezredes: a tévénézőket is szíven ütötte

Rendhagyó pillanatok az orosz állami tévében: most először szólalt meg olyasvalaki, aki nem ragyogó sikerként értékelte az ukrajnai inváziót.

Kertelés helyett őszinte beszéd

Az orosz állami televízióban rendszeresen példátlan sikerként számolnak be a lassan három hónapja tartó orosz-ukrán háborúról, a BBC News azonban most egy meglepő esetről számolt be: állításuk szerint most először fordult elő, hogy valaki kíméletlenül realista képet festett az invázióról az állami médiában. A 60 Perc című talkshow legújabb vendége Mihail Hodarenok katonai elemző volt, aki korábban ezredesként szolgálta a hazáját. A szakértő kíméletlen őszinteséggel adta elő a műsorban, hogy Oroszország helyzete az idő előrehaladtával egyre kedvezőtlenebb lesz a háborúban.

Hodarenok meggyőződése, hogy Ukrajna egyre több nyugati fegyverhez fog hozzájutni az elkövetkezendő időszakban, ez pedig hatalmas lépéselőnyhöz juttatja az országot, hiszen a hadseregük akár egymillió embert is fel tud majd fegyverezni. Arról is szót ejtett, hogy az ukrán katonák jelenleg az életükért és a szülőföldjükért is küzdenek, ezért csak az elvont eszméknek őszintén elkötelezett, idealista, erkölcsileg ép katonák tudják velük felvenni a harcot. Hodarenok szerint Oroszország külpolitikai értelemben súlyosan elszigetelődött a világtól, még akkor is, ha sokan vannak, akik a homokba dugják a fejüket, és nem hajlandók elismerni a nyilvánvaló tényeket.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Utazás
Lifestyle
Az egyik magyar nagyváros lakói fura látványra ébredtek, és kicsit meg is rémültek a nem mindennapi állattól.
Sztárok
A Max streaming szolgáltatás tomboló sikernek örvendő tévésorozatának második évadában az eredeti főszereplők (Pedro Pascal és Bella Ramsey) is visszatérnek, ám mellettük egy új kulcsfigurát is...
Lifestyle
Érdekes végeredménnyel zárult egy felmérés, melynek révén arról kaphatunk képet, hogy nyelvünk mely kifejezését tartják a legcsúnyábbnak a magyar internetezők.
Lifestyle
Van egy kevésbé ismert, ám könnyen beszerezhető szer, amit érdemes a nagytakarítások során neked is kipróbálnod, ugyanis a szállodák takarítói is erre esküsznek, mondván hatékonyabb, mint a...
Egészség
A HMPV főként a gyermekeket és a legyengült immunrendszerű egyéneket támadja, és egyes esetekben tüdőgyulladáshoz is vezethet.
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg hosszú ideje élnek boldog, kiegyensúlyozott házasságban, egy szakértő szerint pedig nem akárminek köszönhető, hogy még mindig megvan köztük a kémia.