Utazás

Birtokba veszik a Nemzetközi Űrállomást a női asztronauták - egyikőjük a Holdra is eljuthat

A SpaceX amerikai vállalat szerdán négy űrhajóst indított a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai űrhivataltól (NASA), kevesebb mint két nappal a milliomos űrturisták által bérelt repülés befejezése után.

Ügyeltek az arányokra

A SpaceX amerikai vállalat szerdán négy űrhajóst indított a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai űrhivataltól (NASA), kevesebb mint két nappal a milliomos űrturisták által bérelt repülés befejezése után - írja az MTI.

Ez az első olyan NASA-legénység, amely egyenlő arányban áll férfiakból és nőkből. Köztük van az első olyan fekete bőrű nő, Jessica Watkins, aki hosszú távú űrrepülésre készül. A geológus nő szerepel a NASA-nak azon a listáján, akiket figyelembe vehetnek a következő években egy holdraszállási küldetésnél.

A további űrhajósok: Bob Hines, akinek ez az első űrrepülése, Samantha Cristoforetti, az olasz légierő egykori vadászpilótája, az Európai Űrügynökség egyetlen női űrhajósa, valamint az amerikai Kjell Lindgren mérnök, aki második útjára indult az ISS-re.

Az asztronauták öt hónapot töltenek majd a Föld körül keringő laboratóriumban.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Utazás
Lifestyle
Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...
Egészség
Egyesek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a lejárati időt, és akkor is tovább szedik az előírt gyógyszereiket, amikor elvileg már nem lenne szabad. De vajon mennyire veszélyes ez a széles körben...
Lifestyle
Nem kell hatalmas kert vagy kertészeti tapasztalat ahhoz, hogy sikeresen neveljünk palántákat – néhány egyszerű módszerrel bárki könnyedén belevághat otthona kényelmében.
Lifestyle
A zuhanyzás időpontjának megválasztása számos előnyt kínál, ám örök dilemma, hogy a reggeli vagy az esti tisztálkodás a kedvezőbb választás.
Fashion&Beauty
Sztárok
A legjobb férfi főszereplő kategóriában idén Adrien Brody nyerte az arany szobrocskát A brutalista című filmben nyújtott alakításáért – a színész szívmelengető beszédet mondott a színpadon.