Sztárok

Kulka János A játszma forgatásáról: Bele kellett néznem a papírba, mint Marlon Brandónak A Keresztapában

"A gyerekeket féltem"

A 63 esztendős színművész az interjú során az egyre drámaibb ütemben fokozódó orosz-ukrán háború kapcsán is kifejtette a gondolatait. "Ukrajna, Mariupol. Szörnyű, mi történik. Nem, nem tudom kizárni. (...) Én nyugodt vagyok, de a gyerekeket féltem" - fogalmazott Kulka.

Szóba került az is, hogy nemrégiben rajongók millióit rázta meg a hír: négy évtizednyi színészkedés után hátat fordít a nagyvászonnak Bruce Willis. A 67 éves színész ugyanúgy afáziával küzd, akár Kulka, és az utóbbi időben már szerepei megjegyzésére is képtelenné vált. A 63 éves magyar művész azt mondta, mindig is kedvelte hollywoodi kollégáját, akit nagyszerű színésznek és szimpatikus embernek tart. Hozzáfűzte: rajong a Die Hard első epizódjáért és a Ponyvaregényért is.

Az imént említett A játszma története néhány évvel A vizsgában elbeszélt események után, 1963-ban, Budapesten játszódik. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt), élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella) és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja, az első részből ismert versengő kollégája, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor egy lezáratlan ügy kapcsán a múltból felbukkan a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), kezdetét veszi egy kíméletlen párharc.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A mozi 2022. június 9-én kerül a magyar mozikba az InterCom forgalmazásában.

A Pa-dö-dő együttes legendás tagját november közepén rohammentővel szállították kórházba, ugyanis agyérgörcsöt kapott. Lang Györgyi szerencsére azóta felépült a betegségből, és máris visszatér a világot jelentő deszkákra. Falusi Mariann szerint barátnőjéből csodálatos mentális erő árad.

Leadfotó: Facebook / 7színvilág

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kevés olyan háztartás van, ahol ne lapulna egy flakon WD-40 a fiók mélyén. Ez az olajozó-tisztító spray igazi jolly joker, hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy szinte bármire jó – a nyikorgó...
Lifestyle
Nincs olyan kert, amelyet ne látogatnának meg időről időre a különböző kártevők. De az alábbi módszerekkel leszámolhatsz velük!
Lifestyle
Nincs többé vacogás: egy egyszerű, mégis zseniális, egyben pénztárcabarát praktikának köszönhetően könnyen a hálószobában lehet tartani a meleget anélkül, hogy a hőszabályozóhoz kéne nyúlni.
Sztárok
Fertőszögi Péter pont szemben ült Fejes Tamással, így meg kellett ejtenie egy beszólást a Kincsvadászok legutóbbi részében.
Sztárok
Harry herceg igencsak meggondolatlanul cselekedett, amikor szóba hozta Katalin és Vilmos herceg gyermekeit, fivére ugyanis egyáltalán nem fogadta kitörő örömmel azt, amit mondott.
Lifestyle
Az Ikrek ma a tanító szerepbe kerül. Napi horoszkóp.