Egészség

Megdőlni látszik az e-cigaretták köré kialakult mítosz: még a nem dohányzókra is káros lehet

Ausztrál kutatók eredményei szerint az e-cigi egyáltalán nem olyan veszélytelen, mint amilyennek esetenként könnyelműen azt hisszük. Sőt, megdőlni látszik, hogy tényleg tud-e segíteni leszokni a hagyományos cigarettáról.

A nem dohányzókra is káros lehet

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem által végzett áttekintésben a kutatók azt állítják, hogy az e-cigaretta egészségügyi kockázatai jóval magasabbak annál, mint amit gondolunk és bőven ellensúlyozzák vélt és valós előnyeit.

A vizsgálat szerint bizonyítékokat találtak arra, hogy az e-cigaretta tüdősérülést, mérgezést, égési sérüléseket és görcsrohamokat okozhat, azonban kevésbé súlyos ártalmaknál torokirritációt és hányingert is említenek. Ezen felül a kutatók azt is megállapították, hogy az elektromos cigaretta zárt térben levegőben szálló részecskéket termel, melyek még a nem dohányzókra is káros hatással lehet.

Nemcsak az egészségre, de a függőségre vetítve is érdekes eredményeket hozott a kutatás: csak korlátozott számban találtak bizonyítékot arra, hogy az e-cigi segíthet a hagyományos dohányzásról való leszokásról. Ugyan a kutatók szerint egyeseknek valóban segíthet a leszokásban, azonban mindezt képzett szakember felügyelete mellett kéne alkalmazni.

Természetesen ahogy a hagyományos, úgy az e-cigaretta is komoly kereskedelmi érdekek tárgya, a szakemberek szerint mégis indokolt lenne, hogy szabályozás alá essen, hiszen már évek óta szóbeszéd tárgya, hogy az elektromos cigaretta sokkal kevésbé rémisztő a fiatalok számára, így sokan közülük arra szoknak rá.

Forrás: ZMEScience Fotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.