Lifestyle

Videóhívást folytatott kollégáival a férfi: úrrá lett rajtuk a sokk, mikor látták, ki sétál be a képbe

Bár a koronavírus-járvány - és vele együtt a home offfice térhódítása - nem ma kezdődött, számosan vannak, akik még mindig nem tanulták meg, hogy a videóhívás veszélyes műfaj. Elég ugyanis egy apró baki, és a saját otthonunkban válhatunk nevetségessé.

Lehetetlen helyzetbe lavírozta önmagát

Két évvel ezelőtt, 2020 telén-tavaszán tört rá a világra a koronavírus-járvány, mely nem csupán hosszú-hosszú évtizedek óta nem látott méretű egészségügyi válságot eredményezett, de a mindennapjainkat is fenekestül forgatta fel. Bizonyos értelemben máig nem találjuk a helyüket az új, pandémia uralta viszonyok között, hiszen olyannyira sok új szokással, szabállyal, hagyománnyal kellett hirtelenjében megismerkednünk. És bár jelenleg nincs rá túl sok esély, hogy újabb, a második és a harmadik hullámhoz hasonló járvány fenyegetne bennünket (bár egyes szakértők szerint ősszel esedékes egy hatodik hullám), a koronavírus átkeretezte az életünket, sokakat teljesen új életformába kényszerítve.

Ilyen új életforma például az elmúlt két év során rengetegszer emlegetett home office. A koronavírus-járvány miatti szigorítások sokakat a négy fal közé űztek: nekik kényelmetlen és szokatlan körülmények között, saját otthonukban kellett ellátniuk munkafeladataikat, ami ezerféle új kihívást állított eléjük. 2020-tól fogva szaporodtak meg az otthoni videóhívások is - ekkor kezdődött például a Zoom példátlan mértékű felfutása -, s bár ma már sokaknak sikerült szépen elsajátítani e kommunikációs műfaj fortélyait, még mindig akadnak szép számmal, akik nem igazán tudják, hogyan kell otthon viselkedniük, ha valamelyik hozzátartozójuk épp videóhívásban van. Most egy olyan férfi megmosolyogtató igaz története következik, aki akarva-akaratlanul fittyet hányt a műfaj szabályaira, lehetetlen helyzetbe lavírozva önmagát.

Videochat: áldás vagy átok?

Fotó: 123rf

Lapozz a szenzációsan vicces sztoriért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.