Sztárok

Súlyosan megsérült a magyar olimpikon, akit a zebrán gázolt el egy autó

Hosszú felépülés vár még rá

A 20 éves sportolót a János Kórházba vitték, ahol még pénteken este meg is műtötték. A jobb lábába lemezeket tettek, a bal lábába is építettek átmeneti rögzítést. Hogy meddig kell a kórházban maradnia, az a még előtte álló műtéttől, valamint attól függ, hogy a bőre a beavatkozások, illetve a nyílt törés után milyen gyorsan tud regenerálódni.

A hat hét fekvés, az biztos, utána fogok gipszet kapni. Már most is járok gyógytornára, ha majd tudok ülni, akkor elkezdek felsőtestre edzeni. A lábamnak sok idő kell a gyógyuláshoz, de addig sem szeretném, ha a felső testem elgyengülne. Miután balos vagyok, és a bal térdemen kenuzok, így tulajdonképpen szerencsés, hogy most a jobb repedt el” – árulta el Horányi Dóra, akit edzője is nagyon bíztat, hogy rendbe fog jönni.

Horányi Dóra gyógyulásáért a családján és az edzőjén kívül rengetegen szorítanak, ami lelkileg könnyebbé teszi neki a fájdalmak elviselését. „Az autót vezető hölggyel a baleset óta is beszéltem, felajánlotta, hogy bármiben szívesen segít, ha szükségem van rá. Egyébként is sokan kerestek aggódva, vagy éppen segítő szándékkal, a saját klubomon, az Újpesti Torna Egyleten és a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek kívül más klubok, versenyzőtársak is hívtak és írtak, ami nagyon jól esik, ebből merítek most erőt” – zárta gondolatait tehetséges versenyző.

A történelem egyik legjobb teniszezőnője és az egyik legsikeresebb amerikai teniszező - Steffi Graf és Andre Agassi több mint 20 éve él boldog kapcsolatban. És már a "kislányuk" is felnőtt.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi; leadfotó: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Lifestyle
A szakértők szerint ennek az italnak számos jótékony hatása van szervezetünkre nézve, de csak akkor, ha a megfelelő időpontban fogyasztjuk.
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.
Lifestyle
Az Oxford University Press által az év szavává emelt kifejezést inkább a fiatal generációk használják, de a jelentésével mindenki tisztában van.
Sztárok
Katalin hercegné személyes és nagyon érzelmes mondanivalót fogalmazott meg az idei karácsonyi hangversenye kapcsán, és még Harry hercegnek is üzent.
Sztárok
Vasárnap végre kiderült, kik azok a szerencsés énekesek, akik bekerültek a Megasztár hetedik évadának nagyszabású döntőjébe.