Gondolkodtál már azon, mennyi időt szánsz naponta a szülő-gyerek kapcsolat ápolására?
Egyik nap taktikai hibát vétettem, amit már akkor tudtam, ahogy belecsúsztam. Sebaj! Ez adott módot arra, hogy ismét elgondolkodjam a prioritásokon, amik szerint a napjaimat szervezem. Ehhez a témához pedig egyből csapódott a kapcsolatok fontosságának és minőségének kérdése. Mindkettő érint minden szülőt. Köszöntelek egy rendkívüli szülői értekezleten!
A pénteki napomat úgy alakítottam, hogy a délelőttöm szabad legyen. Vagyis időt akartam szakítani arra a kurzusra, amivel nyilván lemaradásba kerültem már a második hét után. Egy órányi hanganyag volt soron, amit nyolc-tízszer biztos megszakítottam azzal, hogy gyorsan beraktam egy mosást, gyorsan rendet raktam a konyhában, gyorsan kimentem a fürdőbe. Persze, ha már ott jártam, végigtöröltem a mosdót. Két óra is elröppent, mire észrevettem. Taktikai hiba! – ocsúdtam fel, mert tudom, hogy az eredeti tevékenységem rám tett hatása simán vetekedett volna a csillogó mosdókagylóéval.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Minden dolognak megvan a maga boldogságfaktora
Nézzük a csaptelepet! Minden kézmosásnál átsuhan rajtam az elégedettség, hogy vigyázok erre a tárgyra, ezért valószínűleg sokáig működni fog. Talán még az is, hogy ügyes vagyok, mert egy pillanat alatt fényesre tudom törölni! Ennyi. Talán 5 másodperc volt. Ami egy nap maximum hatszor ismétlődik meg, de még így se egy perc! Vajon mennyi lehet egy felporszívózott szőnyeg nyújtotta öröm, mennyi egy üres mosogató, egy letörölt asztal? Talán jelentős, ha összeadjuk, de még akkor is messze elmarad a kapcsolati hálónk nyújtotta örömtől. Amennyiben a kapcsolataink jól működnek.
De mitől működik jól egy kapcsolat?
Egy kapcsolat akkor működik jól, ha mindkét fél megkapja tőle azt, amire szüksége van. A „működtetés” nehézsége abban is rejlik, hogy a felek nincsenek mindig tisztában a másik, vagy akár a saját szükségleteikkel. Most csak azokra gondoljunk, amelyek kielégítése reális elvárás lehet az adott kapcsolattól. Például egy szülőnek természetes igénye, hogy kompetensnek érezze magát, azaz ilyen módon is megerősítést nyerjen a gyerekkel való kapcsolatában. De gondot okoz, ha kisebbrendűségi érzésének kompenzálását a gyermeke sikerétől várja.
Kisgyermek-szülő viszonylatában megjelenik az a nehézség, hogy az első években fejtörést okozhat a szülőnek, mit is szeretne a gyereke. Az óvodásunk nem fog odajönni és azt mondani, hogy „aggódom amiatt, hogy a kistesómmal többet foglalkoztok, mert ez olyan érzés nekem, mintha engem kevésbé szeretnétek, meg azt is érzem, hogy haragszotok rám, amikor nem viselkedek nagyfiúsan, és ettől még dühösebb leszek, mert akkor már egészen azt érzem, hogy nem vagyok elég ügyes és ezért szeretitek őt jobban, mint engem!” Helyette annyit tesz, hogy utálatos dolgokat mond a testvérére vagy ránk, esetleg próbál olyan helyzeteket kreálni, amiben még több figyelmet tud kicsikarni magának. Például olyan helyzetekben kezdi igényelni a segítségünket, ahol korábban önállóan is boldogult.
.webp "Sokszor nehéz kitalálni, mire is gondolhat a gyerek")
Mit tehetünk ilyenkor?
Sok mindent, de hogy mit érdemes, az már más kérdés. Például nem érdemes egy ilyen helyzethez „gyermeknevelési kérdésként” közelíteni, mert akkor hamar olyan szankciókhoz fogunk folyamodni, amik csak mélyítik köztünk a távolságot. Vagyis a gyerek szükségletével ellentétes irányba mozgunk, aminek elmélyülő következményei lesznek. Még akkor is, ha lelkiismeretesen, de kedvetlenül elkezdünk a „tünetre” reagálni, cipőt feladni, többedik mesét felolvasni. Ebben az esetben olyasmi válaszreakcióra számíthatunk a gyerektől, amit mi adunk a párunknak, amikor megdicsérjük a frissen vágott frizuráját, miközben a sikeres tárgyalásáról beszél. (Próbáltam nem a nő és az új ruha esetét írni.)
Szóval a fenti helyzet sokkal inkább „kapcsolati ügynek” tűnik, mintsem nevelési hiányosságnak, ha tudjuk, hogy egyébként megtanítottuk már az önálló öltözésre a gyerekünket. Ezért ennek láttán érdemesebb lehet azt a kérdést feltenni, hogy mi viszi rá a lányom, hogy így beszéljen / ilyen önállótlan legyen / így kiboruljon? Így nagyobb eséllyel tudunk a szükségletére reagálni, ami aztán „elhagyatja” vele a nem kívánt viselkedést, mint kommunikációs zsákutcát. És aki megért minket, ahhoz közelebb érezzük magunkat. Akihez közelebb érezzük magukat, ahhoz szívesebben alkalmazkodunk. Tulajdonképpen ez a cselekvő szeretet maga. Az odafigyelés, a megértésre tett erőfeszítés és jelenlét, ami kétirányú.
„Nekem erre nincs időm hétköznap!”
Készen álltok egy kis zúzásra? (x)
A kilövővel is ellátott Hot Wheels Monster Trucks zúzda parkolóban rengeteg rombolni való roncsautó, benzinkút és szerelőállvány, valamint az egyik legvagányabb karakter, Demo Derby vár.
Jogos, ha úgy érezzük, a kapcsolatainkba tett energia iszonyú munkának, egy plusz feladatnak, koloncnak tűnik. Viszont az azt jelenti, hogy rossz helyen állunk. Talán kettő lépéssel arrébb más kilátás nyílik. Hogy ne rébuszokba beszéljek: mit is jelent az óvodásunkkal, kisiskolásunkkal töltött idő? Nem azt a pár percet, amíg ébresztgetem reggel? Amíg felhúzom a cipőjét, amikor éppen csak az egyikhez van kedve? Ne adj Isten, a pulcsijával kergetem?
Megkockáztatom, hogy a mindennapokban óhatatlanul túlsúlyba kerülnek ezek a szituációk azon alkalmakhoz képest, amikor önfeledten zúzunk az autókkal a nappaliban, vagy együtt kevergetjük a semmit, amit aztán jól megiszunk. Értelemszerűen mindkettő helyzetben oda-vissza hatunk, kommunikálunk, vagyis kapcsolatban vagyunk. Ha minél több interakciót – függetlenül attól, hogy felnőttként a rutin körébe soroljuk-e vagy az a „most leülök és játszom veled” kategória –, szeretettel és derűvel töltünk meg, ezek a momentumok úgy fogják fenntartani a családot, mint a vízen lebegő bóják a hálót.
Fotók: 123rf.com
Oldalak
Hasonló cikkek
