Lifestyle

Búcsút inthetünk a sorban állásnak az Aldi legújabb fejlesztésének hála

Új fejlesztést tesztel az Aldi, aminek köszönhetően a vásárlóknak már nem kell a pénztáraknál bajlódniuk, mivel az üzletet sorban állás nélkül el lehet hagyni. A forradalmi ötletet először Angliában próbálják ki.

Elfelejthetjük a sorban állást

Képzeld el a következő szituációt: bemész a boltba, összeszeded, amire szükséged van, majd mindenféle sorban állás nélkül, simán kisétálsz az üzletből, mindez pedig teljesen legális. Ez a szcenárió Nagy-Britanniában már valósággá vált, ugyanis a héten megnyílt az Aldi első, londoni Shop&Go üzlete, ahol a vevők pontosan a fentebb leírt körülmények között végezhetik el a bevásárlást. A napi.hu megírta, hogy az áruházlánc dolgozói hónapokig tartó folyamatos tesztelést végeztek a koncepcióboltban, keddtől pedig megkezdődött a nyilvános, vásárlók általi tesztüzem.

A délkelet-Londonban lévő Greenwich High Streeten található új próbaüzletben a vásárlóknak először az Aldi Shop&Go alkalmazásba kell regisztrálniuk, az üzletbe pedig csak azután mehetnek be, hogy az egyedi kódjukat beolvasták, megerősítették személyazonosságukat. Bent azonban már nem kell kasszáknál sorban állniuk vagy előkotorniuk a pénztárcájukat, a boltban elhelyezett csúcstechnológiás kamerák ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével észlelik, hogy milyen termékeket helyeznek a kosarukba, az üzlet elhagyásakor pedig a vásárlás összege automatikusan levonásra kerül az általuk megadott fizetési mód alapján, a nyugta pedig megjelenik egy erre kifejlesztett alkalmazásban.

Azok a vásárlók, akik alkoholt vagy más, nem teljesen szabadon vásárolható termékeket vinnének, az arcuk életkorának becslési technológiáját használhatják a vásárlás engedélyezésére. Ez a technológia lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy másodperceken belül megerősítsék személyazonosságukat az áruházlánc saját alkalmazásán keresztül. Akik nem szeretnék használni a rendszert, azok életkorát egy bolti kolléga ellenőrzi.

Nem a német diszkont a legelső, amely már ilyen fejlesztést alkalmaz, hasonlóval már néhány külföldi Tescóban és Amazon üzletben is lehet találkozni.

A kávéban jelen lévő akrilamid-tartalom alapján vizsgálták, hogy van-e különbség a világos és a sötét pörkölésű, a kapszulás és a sima, illetve a koffeintartalmú, valamint a koffeinmentes kávék szennyezettsége között. Ezt találták.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...