Így néz ki most a Cobra 11 sármos színésze: ma már te sem ismernéd fel Semir Gerkhant - fotók

Emlékszel még a Cobra 11 című sorozatra? Erdoğan Atalay, aki a sorozat főszereplőjeként vonult be a köztudatba, alaposan megváltozott az évek során.

Körzetük az autópálya, tempójuk halálos

Hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett a német televíziós akciófilm-sorozat, amely a kölni autópálya-rendőrség egyik őrsének munkáját mutatja be. A széria 25 évig futott és 48 évadot élt meg, a legutolsó részeket tavaly augusztusban adták le Németországban. A török származású Atalay már az 1996-os kezdéstől a sorozat oszlopos tagja volt, hiszen ő alakította az autópálya-rendőrség bűnügyi osztályához tartozó főfelügyelők egyikét, Semir Gerkhant. A most 55 éves színész nevét a szérián kívül más műsorok, illetve színpadi előadások is jelzik, a magyar közönség azonban leginkább a Cobra 11-nek köszönhető pályafutása végett ismeri. Atalay mind a mai napig hálás a műsor készítőinek, amiért megadták neki a lehetőséget, s örömmel gondol vissza a forgatásokra. Ma már nincs annyira a köztudatban, mint a sorozat virágzásakor, így sokaknak lehet meglepő, mennyit változott az évek során. A galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban a közkedvelt főfelügyelő!

Atalay Nyugat-Németországban, Hannoverben látta meg a napvilágot 1966-ban. Már 18 éves korában belekóstolt a színészetbe, és hamarosan kisebb szerepeket kapott, tehetségét pedig később a hamburgi színházban kamatoztatta. Mivel a zene is nagy szenvedélye, 1987-ben beiratkozott a Hamburgi Zeneművészeti és Művészeti Főiskolára.
Kattints a további képekért!

Az idő még a hírességeket sem kíméli. Vannak, akik büszkén viselik a korukat és az azzal járó változásokat, míg mások minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy lelassítsák az öregedés folyamatát.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Nem véletlen, hogy mindenki a sztárpár lányának szettjéről beszél, ugyanis Harper Seven egy olyan darabban mutatkozott Párizsban, amit bizony minden nő szívesen viselne.
      Sztárok
      Akkorát robbant a Netflix új vígjátéksorozata a "A legértékesebb játékos", hogy a rajongók azonnal követelik a folytatást.
      Sztárok
      A színésznő rengeteget változott az 1990-es filmhez képest, melyben egy világ ismerte meg a nevét - persze azóta eltelt jó pár év, így nem csoda, hogy sokan szőke hajjal, ráncokkal már fel sem...
      Lifestyle
      Előfordul, hogy még a legegyszerűbb döntések is komoly dilemmát okoznak, különösen akkor, ha utólag állandóan azon töprengünk, mi lett volna, ha másképp döntünk.
      Utazás
      Ezért természetesen nem fognak megbüntetni sem a vonaton, sem a villamoson, de ha követed az illemet, akkor nem fogod ezt csinálni mások miatt.
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...