Szilágyi Liliána újra megszólalt: közösségi oldalán reagált apja és húga nyílt levelére

Az Eb-ezüstérmes úszónő szerda este tett megrázó vallomást hivatalos Facebook-oldalán, miszerint édesapja kislány kora óta bántalmazta őt. Azóta apja és húga nyílt levélben tagadta a vádakat, Liliána pedig most erre reflektált.

Bántalmazás

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Szilágyi Liliána Eb-ezüstérmes úszónő szerda este egy hosszú írásban osztotta meg, hogy édesapja kislány kora óta bántalmazta őt testileg, lelkileg és szexuálisan. „Bántalmazott vagyok. 25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges. Bántalmazott vagyok. Méghozzá egy olyan ember által akitől eredendően a legnagyobb szeretetet és elfogadást kellett volna, hogy kapjam. Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan” – állt a közleményben, amelyben részletesen elmesélte, milyen abúzusnak is volt kitéve gyermekkora óta. Az ügy óriási sajtóvisszhangot keltett, természetesen a legtöbb ember együttérzését és támogatását fejezte ki az úszónőnek, apja azonban tagadja az ellene felhozott vádakat. A jelenleg ügyvédként dolgozó, de gyerekek úszásoktatásával is foglalkozó Szilágyi Zoltán a sajtóhoz eljuttatott nyílt levelében ekképpen fogalmazott: „Kedves Liliána! Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom – szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat” – kezdte írását az ügyvéd, majd részletesen is kifejtette a véleményét.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Bár a címben említett két módszer is sok háziasszony szerint hatékony konyhai praktika, van még egy zseniális trükk, amit kipróbálhatsz.
Egészség
Nem csupán a fogyásban segíthet az, ha belecsempészed reggel a vízbe ezt a különleges összetevőt.
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...