Íme, Audrey Hepburn csodaszép unokája: Emma a nagymamája nyomdokaiba lépett - fotók

Audrey Hepburn messze földön híres volt legendás bájáról, szépségét pedig unokája, Emma is örökölte. Az immáron 27 éves fiatal nő festőművészként keresi a kenyerét, emellett továbbvitte példamutató nagymamája jótékonysági munkáját is.

Egyszerre hasonlítanak és különböznek

Az angol–holland származású Oscar-díjas színésznőnek számos időtálló alkotást köszönhetünk, mint például az Álom luxuskivitelben, a My Fair Lady vagy a Római vakáció. Audrey Hepburn azonban sokkal több volt, mint hollywoodi ikon: az UNICEF jószolgálati nagyköveteként szívén viselte a gyermekek jogainak védelmét, elkötelezetten járta a világot és segítette a rászorulókat. Bár közel harminc éve nincs közöttünk, a karrierje, a kamerák mögött zajló mindennapjai és a magánéleti válsága még ma is ugyanúgy foglalkoztatja a nyilvánosságot. A díva szerelmi élete ugyan nem volt viharoktól mentes – az évek során háromszor is férjhez ment –, gyermekeit azonban nagyon szerette: nagyobbik fia, Sean Hepburn Ferrer 1960-ban született Mel Ferrer színésztől, második gyereke, Luca pedig 1970-ben jött világra Andrea Dotti olasz pszichiátertől. Bármennyire is szerette volna, az a lehetőség már nem adatott meg számára, hogy megtapasztalja és kiélvezze, milyen nagymamának lenni: 1992 végén megbetegedett az UNICEF szomáliai útja során, és néhány hónappal később, 1993 januárjában elhunyt. Első unokája, Emma Kathleen Hepburn Ferrer a következő év májusban született Svájcban, Sean és akkori felesége, Leila kislányaként. Mostanra gyönyörű nővé cseperedett, ráadásul továbbvitte híres nagymamájának hagyatékát is. További részleteket a galériában találsz!

Emma a születése utáni első évet a La Paisible-ben, a Hepburn család vidéki birtokán töltötte a svájci Tolochenaz faluban, ahol korábban nagymamája is élt. Kétéves korában a szüleivel Los Angelesbe költöztek, ahol szép lassan megismerkedett a rajzolással – hamar kiderült, hogy kivételes tehetsége van hozzá, így a szülei beíratták Crossroads-ba, egy művészeti magániskolába.
Kattints a további képekért!

Audrey Hepburn – divatikon, filmsztár, édesanya, és egy önazonos, ízig-vérig nő, aki már egészen fiatalon is elképesztő hatást gyakorolt másokra, Japánban például divatőrületet teremtett a Római Vakáció című filmmel.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.