Lifestyle

Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét számolták fel Olaszországban

Az olasz rendőrség kedden súlyos csapást mért a szervezett bűnözésre, a calabriai maffia, a 'Ndrangheta egyik klánjának több mint száz feltételezett tagját vették őrizetbe.

Maffiózók százait fogták el

A 'Ndrangheta Mole nevű klánja ellen zajló nyomozás keretében a gyanúsítottakat Milánóban, Firenzében és Reggio Calabriában fogták el. Hat olasz állampolgárt pedig Svájcban sikerült őrizetbe venni – ismertette Bruno Megale, Reggio Calabria rendőrfőnöke.

„Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét sikerült felszámolni” – idézte az olasz sajtó a rendőrfőnököt. Megale szerint a Mole klán nemcsak a nemzetközi drogkereskedelemből vette ki a részét, de a csalás, zsarolás és az adócsalás is tevékenységi körébe tartozott. Ezen felül - mint azt Megale kiemelte – a klán a különböző gazdasági ágazatokban érvényesítette a 'Ndrangheta szabályait.

Gaetano Paci helyettes főügyész közlése szerint a 26 éves Rocco Mole vette át a klán irányítását, miután apja életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A nyomozók úgy tudják, a klán külön egy búvárt is foglalkoztatott, hogy a calabriai kikötőbe érkezés előtt a hajókról tengerbe dobott csempészett kábítószert kiemeljék a vízből.

A Gazzetta del Sud című helyi napilap szerint Rocco Mole fiatalkorúként három éven át részt vett egy programban, amely a maffiacsaládok gyerekeinek hivatott segíteni, hogy ne kerüljenek be a szervezett bűnözésbe. A CNews24 helyi lap pedig úgy tudja, hogy miután egy rivális klán meggyilkoltatta egyik nagybácsiját, Rocco Mole visszatért a bűnözéshez.

A 'Ndrangheta a világ egyik legbefolyásosabb maffiája. Domináns szerepet játszik a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben, de fegyverkereskedelemből, pénzmosásból és korrupcióból is származnak bevételei. Szakértők becslései szerint a bűnszövetkezet éves globális forgalma 50 és 100 milliárd euró között mozoghat. Tagjai száma pedig meghaladja a húszezret.

Tudj meg többet a neves bűnszervezetről. Lapozz!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Home&Design
      Most dől el, milyen lesz a kerted idén nyáron. Íme, három különleges virág, amit ha most elültetsz, mindenki csodájára jár majd a virágágyásodnak.
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...