Lifestyle

Kilépett a háza elé a férfi: frászt kapott, amikor meglátta, mit műveltek a kocsijával

A férfi nem akart hinni a szemének, amikor megpillantotta a járművet.

Először szinte rá sem ismert a kocsijára

Gombamód szaporodnak a bizarr hírek, melyek arról szólnak, hogy az állatvilág közelünkben élő képviselői hogyan keserítik meg a gyanútlan autótulajdonosok életét. Szinte most adtunk hírt róla, hogy egy nő, miután egy kosárnyi friss almával be szeretett volna szállni a kocsijába, egy medvét talált a vezetőülésén, és máris itt egy újabb igaz történet, mely egyébként mind "dramaturgiájában", mind pedig meghökkentő fordulatait tekintve kísértetiesen hasonlít az előzőhöz.

A helyszín ezúttal az amerikai Észak-Dakota, ahol egy férfi szinte ledermedt a sokktól, amikor kiment a háza elé és megpillantotta az autóját. A kocsit ugyanis téli odúnak vélte egy titokzatos mókus, és a Chevrolet Avalanche típusú járgányt teletöltötte tengernyi dióval, melyek az autótulajdonos kertjéből származtak. Az egyszerre abszurd és megmosolyogtatóan aranyos történetet a Local 12 WKRC-TV csatorna ismertette saját honlapján.

A szóban forgó autótulaj, Bill Fischer nemcsak padlót fogott, amikor rájött, hogy mit műveltek a kocsijával, de nyilvánvalóan az is érzékenyen érintette, hogy az élelmes mókus tevékenységéből kifolyólag jelentős hatalmas takarítási munkálatok hárultak rá.

Magán kívül volt a férfi, amikor szemügyre vette kocsiját

Fotó: 123rf

Lapozz, a sztori nem ért véget!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...