Hamarosan jön a nagy nap: ezt teszi fia lagzijával kapcsolatban Csepregi Éva

Nagy bulira készülnek

Csepregi Éva nem bízza a véletlenre a szervezést: amikor megtudta, hogy ki lesz a ceremóniamester, nem tétovázott, hanem megnézte, hogyan dolgozik – szerencsére mindent rendben talált, és úgy gondolja, az ifjú pár jól választott. Mint fogalmazott, az esküvő szervezéséből ő maga az elején kicsit kimaradt, de amint tudott, becsatlakozott, azóta pedig mindenről tudni akar – úgy véli, az emlékezetes lakodalom kulcsa a megfelelő szervezés lebonyolítása. Ebben semmi meglepő nincsen, főleg mivel a család nagy bulit tervez, s mivel nagy és különböző vendégseregre számítanak, a menü kapcsán inkább a hagyományos fogások mellett döntöttek.

– Idősek, fiatalok, gyerekek egyaránt szerepelnek a listánkon, és szeretnénk mindenkinek az igényét kielégíteni. Elsősorban sültek, olyan ételek lesznek, amik könnyen kezelhetőek. A tortáról nem tudok semmit, így számomra is lesz meglepetés – tette hozzá az énekesnő, aki azt is elmondta: a szerelmesek különleges ruhakölteményekkel készülnek az esküvőre, ám fontos számukra, hogy a nagy napig titokban tartsák egymás előtt, ki-ki milyen öltözékben ünnepeli majd a házasságukat. Csepregi Éva annyit elárult – mivel fia édesapja skót származású –, Dávid ruháján kicsit visszaköszön majd a származása is.

Több formációban is fellépett, mielőtt a Neoton Família tagja lett.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Megérkezett a hidegfront, ami északkeleten kemény havazással köszöntött be. Jönnek a fagyok, és elkezdődik a sózás is.
Utazás
Az univerzumban fellelhető elemek nagyobbik részét csillagok hozták létre magfúzió vagy szupernóva-robbanások révén. Az utóbbi esetben a frissen keletkezett anyagok szét is szóródtak a csillagközi...
Lifestyle
Idén temérdek új tévészéria és mozifilm közül válogathatnak majd a cinephile-ek, de azokról az évfordulós klasszikusokról sem érdemes elfeledkezni, melyek most újból aktualitást nyernek.
Sztárok
Sir Anthony Hopkins, John Goodman, Mel Gibson, Milo Ventimiglia és Ed Harris is azon hírességek között van, akik elveszítették otthonukat a kaliforniai tűzvész során.
Fashion&Beauty
Amikor Anne Hathaway magára ölt egy estélyit és rálép a vörös szőnyegre, előre borítékolható, hogy mindenkinek elakad a lélegzete a látványtól – nem történt ez másképpen legutóbbi nyilvános...
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.