Shane Tusup szakított a barátnőjével: két évig volt együtt a gyönyörű lánnyal – Itt az indoklás

Hosszú Katinka három éve vált el férjétől és edzőjétől, Shane Tusup –tól. A sportemberre hamar rátalált újra a szerelem Courtney Brewer személyében, ám románc csak két évig tartott: Tusup most hivatalosan is bejelentette, hogy végleg szakítottak.

Zátonyra futott a kapcsolatuk

Shane Tusup amerikai úszó, edző, Magyarországon négyszer, 2013-ban, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben megválasztották az év edzőjének, hazánkban azonban leginkább Hosszú Katinka exférjeként ismeri mindenki. A sportolók hosszú ideig alkottak egy párt, s hatalmas szakmai sikereket értek el együtt, 2018-ban azonban mégis az elválás mellett döntöttek. A 33 éves edző ezután ismerte meg egy borkóstolón Courtney Brewert, onnantól kezdve pedig nem volt megállás: összejöttek, sőt, a lány Magyarországra is költözött a kedvese miatt – s bár úgy tűnt, végre rátalált a boldogság, valami mégis tönkrement közöttük. További részletekért nézd meg a galériánkat!

„Az élet kiszámíthatatlan. Néha véletlenszerűen összehoz emberekkel, máskor pedig válaszút elé állít. Az életben meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik hatással voltak ránk és az életünkre” – kezdte a szakításról szóló posztjában az edző, aki a szomorú hírt egy, a volt barátnőjével készült közös fotóval jelentette be.
Kattints a további képekért!

Igent mondott Szente Vajk felkérésére, színészként próbálja ki magát az úszóedző. Elmesélte, hogyan készült a szerepre és milyen érzés volt a világot jelentő deszkán állni.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.