Egészség

Mennyire veszélyes utcai ruhában ülni az ágyra?

Sokaknak természetes, hogy a lakásba lépés előtt leveszik a cipőjüket az ajtóban, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy mennyire biztonságos az utcán viselt ruhánkban leülni az ágyra, amiben alszunk. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

Át kell gondolni az érveket

Tömegközlekedés, munkahely, menza – gondolj bele, mennyi helyen megfordulsz egy nap, leülsz pár székbe, hozzáérsz pár korláthoz, nekidőlsz néhány falnak, mindeközben pedig a ruhádra tapadhatnak különböző kórokozók. És akkor az izzadságról vagy az elhajt bőrsejtek által tervelt koszról még nem is beszéltünk… Vannak, akik hazaérve rögtön leveszik az utcai öltözetüket, ami megy egyenesen a szennyesbe, mások viszont kevésbé figyelnek erre oda.

Az első tábor azzal érvel, hogy a szövetekben akár hónapokig is elélhetnek a baktériumok és egyéb organizmusok, és a textilágyneműn szintén megragadhatnak. Még a vadonatúj ruhák is tele lehetnek bacilusokkal, így ezeket – az ágynemű gyakori mosása mellett – is érdemes vásárlás után rögtön a mosógépbe dobni. Érdemes távol tartani az ágytól minden más olyan használati tárgyat is, ami velünk volt napközben: a táskák, pénztárcák sem valók az ágyra, még ideiglenesen sem, mert hemzseg rajtuk a piszok.

Amennyiben a kórokozóknak mégis sikerül megtelepedni a lepedőn, onnan már könnyen átjuthatnak a bőrre, és a szőrtüszőkön keresztül gyulladásokat, pattanásokat, viszketést okozhatnak.

A szakértők szerint viszont nem érdemes túlzásba vinni az aggodalmat sem.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.