A gyerek egy kiszolgáltatott utánzó
„A kisgyerek közvetlen utánzással tanul a környezetében lévő példák megtapasztalásából” – idézem Vekerdy Tamást. Igen, ezt már tudjuk, sok helyen olvastuk, hallottuk. Mégis meg akartam tanítani a tíz hónaposnak, hogy ne nyúljon a cipőinkhez. Kiderült, hogy van ennél hatásosabb módszer is. Részlet a Nekünk bevált című könyvből.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
A kisgyermek pakolós korszakában vagy elpakolunk mindent egyméteres magasságból, vagy éberen kísérjük a gyereket nagy felfedezésekre az asztal alá, polc mögé. Mi az utóbbival próbálkoztunk. Voltak sikerélmények, például ahogy a dohányzóasztallal éltünk együtt, ami egy antik, kovácsoltvas kereten terpeszkedő üveglap. Kezdetben naponta meg kellett vizsgálni minden részletét, a kiállót, a hegyest, a lekerekítettet, a kampósat, és miután végzett, körbetekertem egy polárpokróccal. Később visszaesett a talpazat népszerűsége, ahogy nőtt a fiúcska hatósugara: lelkesen nyálazta csúszósra az üveglap szélét, amint fel tudott állni. Időbe telt, amíg a visszaülés is sikerült, addig mellette ülve őriztem. Már azt hittem, sosem lendülünk túl, amikor egyszer csak talpra húzta magát, és gyakorlottan ment a visszaút is. Győzelemittasan tapicskolt az üvegen. Így tanult meg két hónap leforgása alatt biztonsággal mozogni „a nagyon veszélyes asztal” körül. Tudta, hogy le kell hajtania a fejét, ha bebújik alá, és ott már nem lehet felállni. A vasrácson befér sok játék, amiket aztán ki is lehet pecázni, a kampók hegyesek és rossz ízük van, de a műanyag pohárka viccesen lifeg rajta.
Az első „Nem!”
Viszont a cipő kérdésébe beletört a bicskánk. Nem baj – gondoltam –, én majd naponta százszor is felugrok, és egy határozott „Nem!” után elmagyarázom az okot, és arrébb viszem, mert hiszek a következetességben. Annyit sikerült elérnem, hogy a „nem”-re megtorpant, rám mosolygott, aztán nyílegyenesen folytatta az útját. Hányszor van az, hogy elolvasunk valamit, annyira tetszik, annyira értjük! Aztán becsukjuk a könyvet, ott állunk a helyzetben, és már semmi sincs meg belőle. Mert hogy a fenti idézet úgy folytatódott, hogy „a gyerek kiszolgáltatott utánzó, nem tud nem utánozni, és a megélt példával szembeszegülő szóbeli utasítás hatástalan marad”. Ezt újraolvasva döbbentem rá, hogy a rossz szokásaink átadásától való aggodalmunkban – például, hogy ne káromkodjunk a gyerek előtt –, valahogy megfeledkeztünk arról, hogy a teljesen mindennapi dolgainkat is árgus szemmel figyeli és tanulja. Mint például azt, hogy a cipőt legalább kétszer megfogjuk egy nap. Miért ne akarná ő is? (A cipőtalp megnyalása már saját találmány.) Még aznap szereztem egy zárható cipősszekrényt, és kerültem egy lépéssel közelebb a misztériumhoz, amit úgy hívunk, emberi természet.
Leadfotó: 123rf Fotó: Fekete Imola
Oldalak
