Sztárok

A korona még mindig verhetetlen – Íme, a 2021-es Golden Globe-gála díjazottjai

Vasárnap este kiosztották a díjakat.

Golden Globe 2021

Idén február utolsó napján került megrendezésre a díjátadó szezon első rangosabb eseménye, a Golden Globe-gála, amely történelmében már a 78. volt. A pandémiára való tekintettel online keretek között adták át a díjakat, de a sztárparádé nem maradt el. Az Oscar előszobájaként is emlegetett esemény házigazdái Tina Fey és Amy Poehler színésznők voltak, immár negyedszerre. Most azonban rendhagyó módon nem egy helyről jelentkeztek be, Fey New Yorkból konferált, Poehlert pedig az Amerikai Egyesült Államok túlpartjáról, Los Angelesből kapcsolták. A nézőtér is sokkal szellősebb volt, mint az előző években: pár sztár személyesen jelent meg, ők a járvány frontvonalában tevékenykedő egészségügyi dolgozókkal együtt alkották a közönséget. A legtöbb híresség az otthonából jelentkezett be, ami néha apróbb technikai malőrökkel járt.

Poszthumusz elismerés, történelmi díjak, technikai bakik

Idén nagyot ment a Netflix: már a jelöltek között is szép számmal szerepeltek a produkcióik, ezek közül pedig sokat díjra is tudtak váltani. A legtöbb elismerést A korona zsebelte be, négy díjjal, de szépen szerepelt A vezércsel is. A díjazottak között volt a nyáron tragikusan fiatalon elhunyt Chadwick Boseman, akinek özvegye megindító köszönőbeszédet mondott. Vanessa Kirby sajnos nem kapta meg az elismerést Mundruczó Kornél a Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért. Filmtörténelmet írt, hogy idén a rendezői kategóriában először szerepelt egynél több női rendező – pontosabban három, Emerald Fennell, Regina King és Chloé Zhao, utóbbi pedig meg is nyerte a Golden Globe-ot A nomádok földjéért, így 1984 óta első alkalommal került női rendezőhöz a díj.

A díjakat különböző, filmeket és sorozatokat tömörítő kategóriákban adták át. Mutatjuk a jelölteket és a nyerteseket – lapozz!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.