Home&Design

Bajza utca 1. - Íme Budapest legrejtélyesebb háza

Számtalan olyan épület mellett megyünk el nap mint nap, amelynek igen különleges története van, mégsem tudunk róla. Most a hetedik kerület ékszerdobozáról mesélünk, olvasd el az izgalmas történetet, és hogy kik éltek itt.

Azok a régi szép idők

1967-ben készült el a 7. kerület gyöngyszeme, a Bajza utca 1. szám alatti garzonház. Akkor még nem sejtették, hogy rövidesen a város egyik leghíresebb, legrejtélyesebb épületévé növi majd ki magát a garzon. Több legenda, ikon lakott itt, a házban, amely tulajdonképpen egy mini városnak felelt meg.

A ház első lakója Ruttkai Éva volt, az épületben egyébként 160 lakás volt és van máig. Ám legendákból ezután sem volt hiány, a következő években ide költözött Latinovits Zoltán, Csűrös Karola, Péchy Blanka, Harangozó Teri, Korda György és hajdani párja, Mátray Zsuzsa is. Korábban a Bors beszélgetett Rezsabek Nándorné Ibolyával, aki az elsők között költözött az épületbe, és a mai napig itt él.

"Akkoriban szokás volt, hogy a lakók összeültek a társalgóban. Minden emeleten volt egy. De ma már csak raktárnak használják őket. A 60-as, 70-es években hatalmas kártyacsaták zajlottak ott. Az egyik törzsvendég Korda György volt, aki rendszeresen beállt játszani. Rajta kívül nehéz volt találkozni más hírességgel, más életritmusban éltek, mint mi. Latinovits Zoltánnal a liftben futottam össze. Zárkózott, megközelíthetetlen művész volt, de közben nagyon kedves, udvarias."

Azt is elárulta, hogy Latinovits nem szerette, ha rajta kívül más is tartózkodik a liftben, ennek pedig gyorsan híre ment, így a lakók ilyenkor inkább vagy a lépcsőt használták, vagy újra hívták a liftet, előre engedve a művészt. Nem véletlenül mondtuk, hogy olyan volt, mint egy kisváros. A házban működött könyvtár, sőt, nővérszoba is volt a negyediken. Nővér ugyan nem volt műszakban, de elsősegélydoboz igen, így ha nem tartottak otthon egészségügyi felszerelést, azonnal tudtak mihez nyúlni. A tetőteraszon süttethették magukat, sőt, külön fürdő is üzemelt nőknek és férfiaknak. Mosoda is működött, a lakók csak leküldték a szennyest, és már másnap mehettek a friss, tiszta ruhákért. A ma már élelmiszerbolt, amely lent működik, egykor étteremként üzemelt. A lakók által megrendelt fogásokat innen étellifttel küldték fel a lakásokba. A liftet mára befalazták, a méretszabály azonban máig él - a lakások egységesen 36 négyzetméteresek.

A lakóknak mindössze egy nagyon szigorú szabálynak kellett megfelelniük: csak egyedülállók vagy gyerek nélküli párok költözhettek a házba. Amennyiben egy lakónak gyereke született, azonnal új otthon után kellett nézniük, ebben az épületben nem maradhattak, ugyanis úgy érezték, oda a nyugalom, ha jön a baba.

Fotósorozat a házról

Kattints a további képekért!

Leadfotó: Fortepan

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      Sztárok
      Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
      Fashion&Beauty
      Cameron Diaz ismét a reflektorfénybe került, méghozzá a divat fővárosában, Párizsban!
      Lifestyle
      A Nyilas számára a mai nap jelentős változásokat hozhat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
      Lifestyle
      Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.