Sztárok

Faültetéssel küzd a környezetszennyezés ellen a Kaukázus és Udvaros Dorottya – Videó

Klippremier

A Kaukázus frontembere vallja, hogy a környezetvédelem a kis lépésekkel kezdődik, és bízik benne, hogy aki megnézi a klipet, átgondolja a lehetőségeket.

A környezetvédelem nagyon régi réma, sokszor és sokat beszélnek róla, de hiába, hiszen érdemben semmi nem változott. Pedig vannak, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy haladjunk. Én például olyan házban élek, ahol nincsenek közművek, és nagyon kevés vegyszert is használok, húst pedig egyáltalán nem eszem, mert szerintem ez is része annak, hogy óvjuk a világunkat. A gyerekeimnek próbálok példát mutatni azzal, hogy igyekszem nem károsítani a környezetet. Szeretnék majd a szemükbe nézni és azt mondani, hogy mindent megtettem a jövőjükért” – mondta a zenész. „Persze azt nem mondom, hogy teljesen kívül kerültem a civilizáció határain, az nyilván nem lehetséges, de szerintem az egyén szintjén kezdődik minden. Ha mi úgy élünk, hogy könnyítsünk a bolygónk terhein, akkor a sok kicsi sokra megy elv mentén történik majd pozitív változás. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet ezzel a dallal és a hozzá készült klippel” – árulta el Kardos-Horváth János.

Az elkészült videoklip itt tekinthető meg:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kihirdették a magyar könnyű zene idei legeredményesebb előadóit és együtteseit.

Leadfotó: YouTube

Oldalak

Sztárok
Utazás
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Home&Design
Sok fejfájástól fog megkímélni ha befektetsz ezekbe a kanapékba.
Lifestyle
Rengeteg olyan ruhaanyag van, aminek a nevét nap, mint nap halljuk, és amik a webshopok leírásaiban is újra és újra felbukkannak, mégis, sokszor nem világos, milyen anyagról is van szó igazából....
Lifestyle
A konyhai fiókok sokszor afféle mindenes tárolóként működnek, pedig nem minden eszköz viseli jól ezt a bánásmódot. Van egy különösen gyakran használt tárgy, amelynek a fiók valójában az egyik...
Fashion&Beauty
Van egy kiegészítő, amely idén szinte észrevétlenül vált a téli öltözködés kulcsdarabjává. Nem hivalkodó, nem követel figyelmet, mégis elég egyetlen mozdulat, és az egész outfit új értelmet nyer....
Sztárok
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.