Lifestyle

Irgalmatlan földrengések hazánk történetében: összedőlt házak, romos utcák

Dunaharasztin pusztító erővel söpört végig a természeti katasztrófa. - FOTÓ

Megindult a föld

December utolsó hetében a Richter-skála szerint 5,4-es erősségű földmozgást észleltek Horvátországban, amit hazánkban is lehetett érezni. Többen megosztották videóikat és fotóikat a közösségi oldalakon, ahogy a karácsonyfán lógó díszek "önálló életre keltek".

A magyarországi földrengések általában nem pusztító erejűek. Ez annak köszönhető, hogy az ország távol fekszik a nagyobb törésvonalaktól. Kisebb erősségű földrengések azonban évente többször is előfordulnak, és 4,5-5-ös erősségű rengés is bekövetkezik átlagosan 10 évente, ami Magyarországon már nagy rengésnek számít. Voltak azonban hazánk történetében olyan esetek, amikor brutális pusztítást okozott a földmozgás. Lapozd fel galériánkat a részletekért!

Kecskemét - Ha kronologikusan haladunk, akkor az első "emlékezetes" földrengés, amit érdemes megemlíteni - és persze amiről maradt néháy fotót is - az Kecskemét városához kötődik. A Szabadság téri zsinagóga kupolája erősen megrongálódott, több ház lakhatatlanná vált, ám a szerencsére haláleset ekkor nem történt. Ez az 1911. július 8-i földmozgás 5,6-os erősségű volt.
Kattints a további képekért!

A múlt heti 6,4-es erősségű horvátországi földrengést követően több mint 400 utórengést észleltek a magyar mérőállomások.

Leadfotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Károssy Csaba Forrás: Wikipedia

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Halak a héten olyan szituációban találhatja magát, ami próbára teheti hűségét. Heti horoszkóp.
Fashion&Beauty
Az énekes-színésznő tudja mitől döglik a légy: a minap abban a darabban pózolt a vörös szőnyegen, ami a 2025-ös év első hónapjainak legnagyobb trendje lesz, nem véletlenül.
Utazás
A többség ritkán jár étterembe, de ez nem kifogás arra, hogy ne tudjuk az alapvető illemszabályokat. Mutatunk néhányat, amit a magyarok gyakran megszegnek.