Sztárok

Hatvan éve a képernyőn: Rendhagyóra sikerült Vitray Tamás első tévéinterjúja

A népszerű tévés 88 éves lett.

Élő legenda

1932. november 5-én született Vitray Tamás, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter és kiváló művész. Gyerekként a poklok poklát járta meg, amikor 12 éves korában bujkálva élte végig a budapesti ostrom napjait. Anyai nagyanyját kivéve az egész családja a második világháború áldozata lett. Édesanyja nagybetegen megérte az auschwitzi haláltábor felszabadítását, de hazatérni már nem tudott. Az érettségi után angol sajtó szakon tanult a főiskolán, dolgozott díszletmunkásként, fordítóként, majd a Magyar Rádióhoz került. A kezdetek óta meghatározó alakja a magyar televíziózásnak, az elmúlt több mint hat évtizedben sikert sikerre halmozott. Első tévés szereplése több szempontból is különleges volt.

Jó angoltudása miatt kérték fel 1958. augusztus 5-én, hogy amerikai atlétákkal készítsen interjút. Vitray korábban tévékészüléket sem látott, így minden előzetes ismeret nélkül látott hozzá a feladathoz. Sámlira állva interjúvolta meg a világhírű, kétméteres atlétát, Rafer Johnsont, ráadásul a riporter azt sem tudta, hogy élő adásban van, hiszen a rádióban akkor mindent szalagra rögzítettek.
Kattints a további képekért!

A színész példája is bizonyítja, hogy soha nem késő újrakezdeni.

Leadfotó: FEM3 Cafe

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.
Lifestyle
Az Oxford University Press által az év szavává emelt kifejezést inkább a fiatal generációk használják, de a jelentésével mindenki tisztában van.
Sztárok
Katalin hercegné személyes és nagyon érzelmes mondanivalót fogalmazott meg az idei karácsonyi hangversenye kapcsán, és még Harry hercegnek is üzent.
Sztárok
Vasárnap végre kiderült, kik azok a szerencsés énekesek, akik bekerültek a Megasztár hetedik évadának nagyszabású döntőjébe.
Utazás
A szél sokszor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén viszont ennél melegebb is lehet.
Lifestyle
Ha te is ezek közé a jegyek közé tartozol, használd ki a lehetőséget, és ne félj cselekedni, mert a csillagok most neked kedveznek!