Sztárok

Mádai Vivien az anyaságról vallott: Nagyon büszke a kisfiára

A műsorvezető családjának életében hamarosan véget ér egy korszak.

Átadta magát az anyaságnak

Szeptemberben lett hatéves Mádai Vivien kisfia, Zénó. Ebből az alkalomból elérzékenyülve nosztalgiázott a büszke édesanya. „A szülés óta rengeteget változtam: magasságokat és mélységeket egyaránt megélhettem, amelyekre ugyanúgy szükségem volt. A kezdeti nehézségek után tiszta szívemből átadtam magam az anyaságnak, és hatalmas hála van bennem, amiért ilyen csodálatos a kisfiam” – mesélte a Mokka műsorvezetője a Storynak. Bár Zénó még csak óvodás, már most is nagyon erős személyisége van. „Nyitott, érdeklődő és bátor, igazi vezéregyéniség. Szereti a társaságot, ebben rám üt, a kis lelkét is tőlem örökölte, persze az apukájából is sok van benne. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen rátermett és vagány” – árulta el Vivi.

Idén nyáron Zénó először ment táborba, ahol szerencsére egyáltalán nem akadtak problémái a beilleszkedéssel. „Imádom, hogy barátkozós, és hogy feltalálja magát. A vitorlástáborban is feltűnt, mennyire nagyfiú. Láttam, lepacsizott a nagyobb gyerekekkel, elbeszélgetett velük, és jól kijött mindenkivel. Uramisten, gondoltam, ez lenne az én pici fiam? Talpraesett, életrevaló, többen meg is jegyezték viccesen, Zénót nem lehetne eladni” – mesélte Vivi.
Kattints a további képekért!

Magánéletéről vallott az Álarcos énekes csinos zsűritagja.

Leadfotó: instagram.com/vivienmadai

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...