Jennifer Aniston ezért nem lenne soha többé együtt Brad Pitt-tel
A színésznő már soha nem kezdené újra az exférjével.
Újra összeboronálnák őket
Hollywood legszebb szerelmespárja, Jennifer Aniston és Brad Pitt hét évig tartó házasság után 2005-ben hivatalosan is elváltak. A világ ügyeletes szívtiprójaként ismert Pitt nem véletlenül vetett véget a kapcsolatnak: a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ugyanis összejött kolléganőjével, Angelina Jolie-val, akitől három gyermeke is született. A családi idill azonban nem tartott sokáig, 2016-ban szakítottak, ám a mai napig házasok. Közben Anistont is másfelé sodorta az élet: 2015-ben Justin Theroux felesége lett, azonban két év után elváltak.
Az egykori álompár mindkét tagja tehát szingli volt hónapokig - Brad most állítólag randizik egy modellel -, így joggal reménykedhettek a rajongók, hátha újrakezdik. A Jóbarátok sztárja idén ünnepelte az 50. születésnapját, amire exférje is hivatalos volt, a legnagyobb titokban csempészték be őt az elit party-ra, de a fotósok elől mégsem sikerült teljesen elbújni. Pitt egy gyönyörű házat is vásárolt ajándékba az exének, ám a szép gesztus és a régi emlékek sem tudták Jent rábírni arra, hogy újrakezdje a filmsztárral - ennek pedig nyomós oka van.