Sztárok

Titokban járt edzésekre - Csibi, a magyarok első olimpiai bajnok női vívója

Elek Ilona nemcsak a sportban elért eredményeivel, hanem páratlan szépségével is lenyűgözte a közönséget.

Művész karrierjét adta fel a sportért

Elek Ilonát a legtöbben csak Csibiként ismerték. A kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok magyar tőrvívó a magyar sport első női olimpiai aranyérmese volt, aki eredendően nem is erre a pályára készült. A budapesti születésű, zsidó számazású lány a Zeneművészeti Főiskolán végzett. Eredetileg zongoraművész szeretett volna lenni, de a vívás érdekében erről lemondott. A sportban szerzett sikerei ellenére sem tudott teljesen elszakani a muzsikától, sok táncdalnak volt a zeneszerzője. Ő írta az 1959. évi budapesti vívó-világbajnokság indulóját és a magyar labdarúgó-indulót.

Élsportolói pályafutása 1933-ban kezdődött, ekkor a Budapesti Budai TE tagja volt, majd jó néhány kisebb klubban megfordult, mire kikötött a Budapesti Honvédnál. Tehetségét jól mutatja, hogy már az 1928-as olimpiai csapatban is számításba vették, mint tartalék. De nemcsak a sportban volt kiemelkedő, a férfiszemek is epekedtek érte, hiszen igazán gyönyörű nő volt.

Lapozz, a cikknek még nincs vége!

Fotó: Wikipedia

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Lifestyle
Amiről a Kos tegnap még csak álmodozott, azt ma végre megvalósíthatja. Napi horoszkóp.
Egészség
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kis mennyiségű alkohol is rossz, azonban most jött egy kutatócsoport, akik meg akarják védeni a borozást.
Lifestyle
A diáknak volt egy guminője, de nem akarta, hogy bárki is megtalálja, így inkább tüzet okozott.
Lifestyle
A lítium-ion akkumulátorokat, ha sokszor töltjük fel, akkor egy idő után veszítenek a tartósságukból, de ennek hamarosan vége.
Sztárok
Tóth Gabi és Krausz Gábor ismét összezördültek egymással a sajtóban, miután a séf egy interjúban kijelentette, hogy az exe megcsalta őt.
Lifestyle
Az olasz életstílus a lassú, tudatos mindennapokról híres, és van egy olyan egyszerű szokásuk, amely mindannyiunk számára hasznos lehet: segít felfrissíteni a testet, megnyugtatni a lelket és...