Sztárok

Ezzel foglalkozik most az 53 éves Frei Tamás

Eltávolodott a médiától.

Frei dosszié

Frei Tamás közel 20 évig dolgozott a médiában, pályáját 1996-ban a Dosszié című műsorban kezdte. Televíziós újságíróként a világ több mint száz országában járt, és interjúkat készített államfőkkel, valamint hollywoodi sztárokkal egyaránt, de riportalanyai közt voltak halálra ítéltek és milliárdos olajmágnások is.

Több lábon áll

Az 53 éves Frei Tamás hátrahagyva televíziós múltját jelenleg szabadúszóként és egy kávéházlánc tulajdonosként dolgozik, emellett pedig idegenvezetőként is kipróbálja magát. Idén bortúrákat szervez Amerikába, méghozzá San Franciscóba és a Napa völgybe, ahol saját élményein és a város történelmén keresztül mutatja be a vidéket.

Vérbeli kozmopolita

Az egykori tévés összesen négy otthont tudhat magáénak, annyi felé dolgozik szerte a világban. Élhet Budapesten, Nizza közelében, Miamiban, de még Firenzében is, mert mindegyik városban van egy otthona - és világszerte ötven kávézója is.

Ezekre a helyekre mi is szívesen benéznénk egyszer!

Leadfotó:facebook.com/freitamas

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Utazás
A hét elején országos fagyokra lehet számítani, majd érkezik a 180 fokos fordulat, melynek hatására tényleg úgy érezhetjük majd, mintha nem is március elején járnánk...
Lifestyle
Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...
Egészség
Egyesek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a lejárati időt, és akkor is tovább szedik az előírt gyógyszereiket, amikor elvileg már nem lenne szabad. De vajon mennyire veszélyes ez a széles körben...
Lifestyle
Nem kell hatalmas kert vagy kertészeti tapasztalat ahhoz, hogy sikeresen neveljünk palántákat – néhány egyszerű módszerrel bárki könnyedén belevághat otthona kényelmében.
Lifestyle
A zuhanyzás időpontjának megválasztása számos előnyt kínál, ám örök dilemma, hogy a reggeli vagy az esti tisztálkodás a kedvezőbb választás.
Fashion&Beauty