Sztárok

Könyörög Lippai Marianna volt férje: Hagyja békében nyugodni lányukat

Közös lányuk, Dominika halála után eldurvult köztük a kapcsolat.

Családját is sokkolta

Lippai Marianna motivációs tréner nemrég egy temetőben készült szelfivel sokkolta a nyilvánosságot, melyet ő maga készített kilenc éve elhunyt kislánya, Dominika sírjánál. A botrányt kiváltó fotóval kapcsolatban Marianna többször is szembeszállt az őt támadó kritikusokkal, mondván, módszereivel másokon is szeretne segíteni. Most egykori férje, Dominika édesapja akadt ki a Mokka műsorában.

Szánalmasnak tartja

Batai János hétfő reggel fakadt ki a TV2 képernyőjén, és elmondta, már hónapok óta könyörög Maniannának, hogy blogján és közösségi oldalain ne használja saját céljaira közös kislányuk képeit. "Először ledöbbentem, aztán haragot érzetem, majd már csak sajnálatot. Ilyet nem szabad csinálni, és nem is lehetne" - sóhajtott a gyászoló édesapa, aki azt is sérelmezi, hogy egykori neje sosem említi azt, hogy Dominikának édesapja is volt.

Kislányát csak reklámnak használja

Az exférj szerint a közös kislányukról készült fotók Lippai Mariann számára már nem a gyászfeldolgozást jelentik, sokkal inkább a reklám lehetőségét. "Szerintem ő ezzel promózza magát, hogy motivációs előadásain kiteszi kislányunknak a képét. Amíg élt a lányunk, addig nem panaszkodhatok, jó anya volt, de miután meghalt, elferdültek a dolgok. Kinevezte magát motivációs trénernek és írónak" - magyarázta Batai János, aki annyit szeretne csak Marianntól kérni, hogy hagyja békében nyugodni közös kislányukat.

Lippai Marianna bárki számára példakép lehetne: elvesztette a kislányát, mégsem roppant bele a fájdalomba, inkább arra törekszik, hogy minél boldogabban, teljesebben élhesse meg az életet.

Leadfotó: LifeTV

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit...
      Lifestyle
      Vannak pillanatok, amikor a sors mintha észrevétlenül a hátunk mögé állna, és egy láthatatlan kéz finoman terelne a jó irányba. Három csillagjegy most épp ilyen időszakhoz érkezik: különleges áldás,...
      Lifestyle
      A csillagok most nem mindenkinek kedveznek. Három csillagjegy számára ez a hét próbatételekkel, érzelmi hullámvasúttal és fontos felismerésekkel lesz tele.
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.