Utazás

Melyik az őszi Balaton legjobb hotele?

Az Alföld, a Kis-Balaton és környéke, az Északkelet-Magyarország és az Észak-Dunántúl régió után, októberben a Balaton régióban folytatódik a szállodák tesztelése AZ ÉV HOTELE című műsorban az RTL Klub-on. Pataki Zita műsorvezető és a műsorba jelentkező szereplők minden hétvégén elutaznak majd két-két balatoni hotelbe, azért, hogy megtalálják A HÓNAP HOTELÉT, ami egyben az adott régió legjobbja címét és jelenti. Az a szálloda, amelyik győztesen kerül ki a hónap versenyéből, jövő év januárjában indulhat majd a döntőben a másik 6 régió győztesével együtt AZ ÉV HOTELE 2018. címért. (X)

Ebben a hónapjában összesen hat szállodát ismerhettek majd meg a hoteltesztelők személyes élményeik, benyomásaik alapján. AZ ÉV HOTELE szereplői egyrészt elmondják, hogy mennyire tetszettek nekik a szállodák, másrészt ötleteket és kikapcsolódási lehetőségeket, tippeket is adnak azok számára, akik szívesen felfedeznék az őszi Balatont is.

Nagyon fontos a Te szavazatod, hiszen a szállodáknak nagy szüksége van rá!

Mint minden hónapban most is a vasárnapi adások ideje alatt, illetve utána egy-egy hétig szavazhatsz a számodra legszimpatikusabb szállodára AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele). Érdemes ezt hétről-hétre megtenni, mert a legszerencsésebbek hetente egy-egy wellness hétvégét is nyerhetnek abba a hotelbe, ahová a voksukat leadták. Ne feledd, hogy ebből a régióból is csak egyetlen egy szálloda kerülhet ki győztesen a hónap végén, amely indulhat majd AZ ÉV HOTELE döntőjében 2019.januárjában.

A régiós verseny vasárnap a Balaton északi oldalán, Badacsonyban kezdődik, majd Balatonfüreden folytatódik. AZ ÉV HOTELE legújabb szereplői, Tímea és Ernő teszteli majd az első két balatoni szállodát.

A házaspár tíz évvel egy lakásvásárlás kapcsán ismerkedett meg, ahol azonnal szimpatikusak lettek egymásnak, így néhány találkozás és randevú után össze is költöztek. Hét év együttélést követően döntöttek úgy, hogy összeházasodnak, életükben másodszor. Timinek és Ernőnek számos közös hobbija van, pl. mindketten nagyon szeretnek kirándulni, hiszen ilyenkor sok időt tudnak együtt lenni. Nyáron mindig a Balatonon, télen pedig Ausztriában pihennek. Most erre a hétvégére azért érkeznek, hogy Timi bebizonyítsa férjének, hogy a magyar tenger nem csak nyáron, de ősszel is gyönyörű és izgalmas. Ha kíváncsi vagy, hogy mit lehet csinálni ősszel a magyar tengeren és érdekel a balatoni régió első két versenyben induló szállodája, akkor mindenképpen nézd meg AZ ÉV HOTELE vadonatúj epizódját most vasárnap 11:00-kor az RTL Klub-on.

Vasárnap már megismerhetitek a balatoni régió első két versenyben induló szállodáját!

A műsor kezdetéig íme egy kis ízelítő a házaspár által tesztelt két szállodáról:

Hotel Bonvino Wine & Spa

Magyarország első bor-és wellness-szállodája Badacsonytomaj központjában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található, a magyar tenger partjától csupán 300 méterre. A 2011-ben nyílt hotel minden egyes szobája egyedi kialakítású, rusztikus vagy modern jellegű, ahol a borkészítés kétféle módja, a reduktív és a hordós érlelési technológia jelenik meg. A szobák felé vezető szőnyeg is lila szőlőszemekből áll, az étteremben pedig, ha vacsora vagy reggeli közben valaki a feje fölé is pillant, akkor észreveheti a stílusosan megalkotott borfelhőket, ami egy szabályos művészeti alkotás boros palackokból. Nem beszélve azokról a híres borászokról, akiknek arcképével lépten-nyomon szembe kerülhet a vendég, aki a szálloda falain belül jár, s kel. A hotelnek a jó bor a legnagyobb erőssége, de emellett a gasztronómia és a wellness vonal is elsőrangú. Ez utóbbi területen a jakuzzi, az infraszauna a finn szauna és a gyermekek számára kialakított pancsoló kiemelkedő.

További információ: https://hotelbonvino.hu/

Flamingó Welness és Konferencia Hotel****

Önfeledt pihenés, csend, nyugalom, wellness, finom ételek, figyelmes kiszolgálás, tisztaság. Ez az, amire számíthat, ha Balatonfüred egyik tóparti szállodáját választja majd pihenése célpontjául. A szálloda Balaton egyik legkedveltebb településen, a magyar tenger északi partján, Balatonfüreden, a turisták által kedvelt Tagore sétánytól pár percre, közvetlenül a tóparton, festői környezetben helyezkedik el. A települést már az 1700-as éveben is fürdővárosként emlegették, ami ismert volt a gyógyulni és a piheni vágyók körében. A hotel is pont ezekre a múltbéli alapokra építkezik. A saját vitorlás kikötővel rendelkező szálloda saját privát stranddal, különböző medencékkel, hatalmas wellness részleggel a város központjától alig pár száz méterre várja a vendégeket az év minden időszakában. A szálloda éttermében az ideérkező a magyar ételek mellett a nemzetközi finomságokat is megkóstolhatja, sőt a bio, vegetáriánus és cukormentes éltek is a vendégek rendelkezésére állnak. A hotel egyik legnagyobb erénye a wellness és a konferencia szolgáltatások mellett, az a páratlan kilátás, amit a Balatonra néző szobáiból a szálló vendég élvezhet.

További információk: https://flamingohotel.hu

A két hotel valamelyikére Te is szavazhatsz most vasárnap az adás kezdetétől a következő vasárnap délig AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele) és így megnyerheted a két wellness hétvége egyikét abba a hotelbe, amelyikre szavaztál. Nézd meg AZ ÉV HOTELE legújabb adását most vasárnap 11:00-kor az RTL Klubon és ne felejts el szavazni!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Utazás
Sztárok
És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára.
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Home&Design
2025 legtrendibb hálószobai eleme nem csupán divatos, hanem valódi forradalmat hoz az alvás és az ébredés világába.
Lifestyle
A szakértők szerint ennek az italnak számos jótékony hatása van szervezetünkre nézve, de csak akkor, ha a megfelelő időpontban fogyasztjuk.