Home&Design

Kiderült: mindenki rosszul használta eddig a mosogatógépet

A tálca rejtélye megoldva

Egy Írországból származó Mike McLoughlin nevű Twitter felhasználó hatalmas port kavart a bejegyzésével, melyben kijelentette: rájött, hogy a mosogatógép tálcájának magassága állítható. A férfi elmondása szerint tíz éve használja az eszközt, de mostanáig nem fedezte fel a funkciót. A posztja persze vírusként söpört végig a közösségi oldalon, reakcióként pedig az emberek is bevallották, ők sem tudtak erről az apró részletről, és megköszönték Mike-nak a felvilágosítást, aki hozzátette, azért is örül, hogy megoldódott a rejtély, mert éveken keresztül kézzel mosogatta a nagyobb edényeit, tekintve, hogy nem fértek be a masinába.

Reakciók

Közel 100 ezer ember lájkolta és osztotta meg Mike posztját, amiben a következőt írta: "2008-ban költöztem a házba. Mindig idegesített, hogy az alsó része a mosogatógépnek túl alacsony volt, és nem fértek be a nagyobb tányérok, edények. Évekig kézzel mosogattam el őket, míg ezen a héten rá nem jöttem, hogy a felső tálca állítható, így most már gond nélkül begyömöszölök mindent. Tíz rohadt év telt el, míg ezt kiokoskodtam".

A Twitter felhasználók így reagáltak:

  • "A közösségi média ereje... öt évig teljesen össze voltam zavarodva, miért az én mosogatógépem az egyetlen a földön, amelyikbe nem tudom betenni a cuccokat rendesen";
  • "Lecseréltem az összes tányért otthon, mert nem fértek be a gépbe... Köszönöm neked, hogy rájöttél a megoldásra, te vagy a hősöm".

Fotó: YouTube

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Home&Design
Sztárok
Egy, a hercegné által írt levélnek köszönhetően szinte pontosan rekonstruálható, mennyire ált közel igazából a két testvér egymáshoz, amikor még édesanyjuk is élt.
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.
Egészség
Arról is ment a vita, hogy a délutáni, vagy a reggeli kávéfogyasztás az egészségesebb. Egy tanulmány most ezt is tisztába tette.
Lifestyle
A következő napok fordulópontot hozhatnak a Bika szerelmi életében. Hétvégi szerelmi horoszkóp!