Sztárok

Ráismersz a régi képeken? Így nézett ki kislányként Oláh Ibolya

Az egykori megasztáros ma lett 40 éves.

40 éves lett Oláh Ibolya

Oláh Ibolya 1978. január 31-én született Nyíregyházán, vagyis éppen ma lett 40 éves. Szülei lemondtak róla, csecsemőotthonba került. Később a tiaszdobi nevelőintézetben élt, ahol zöldség- és fűszernövény-termesztő szakmunkás-képesítést szerzett. Ibolya saját magától kezdett érdeklődni az éneklés és a gitározás iránt, hamar kiderült, van tehetsége hozzá. 1999-ben elindult a TV2 Kifutó című tehetségkutatójában, ahol második lett, de a nagy karrierhez ez még mindig kevés volt. 2003-ban jelentkezett a Megasztárba, ahol második helyezést ért el. A nézők nagyon megszerették, azóta óriási rajongótáborral büszkélkedhet.

A zene egyfajta kapaszkodó

Ibolya akkoriban azt nyilatkozta, nem igazán szeret beszélni, magának való típus. A zene jelentette számára a kapaszkodót, már akkor is jó érzéssel töltötte el, ha a közönségnek tetszett, amit a színpadon nyújtani tudott. Első önálló albuma, az Egy sima egy fordított 2004-ben készült el. Egy évvel később jött az Édes Méreg.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.