Utazás

Így szól a hagyomány: Luca napi jóslatok és szerelmi mágia

Állítólag a Luca nap és a karácsony között elvégzett mágikus szertartások a leghatásosabbak, így össze is gyűjtöttünk párat nektek. Egy próbát megér!

Ma van Luca napja

Szent Luca legendája egészen a negyedig századig nyúlik vissza. Nevének napja az akkori naptár szerint az év legrövidebb napja volt, így nem meglepő, hogy ennyi babona fűződik hozzá. Mivel az ókorban pont Luca napra esett a téli napfoduló, ezért hagyományosan ünnepnap, így munkaszüneti nap volt. Ez nem változott a középkorban, sőt egészen a tizenkilencedig századig. A néphagyomány szerint, ezért Luca napján tilos mindenféle házimunka. Különösen tiltott a mai napon: a főzés, a sütés és mosás!

Ma legfeljebb megtáncoltathatod a seprűt

Luca legendája

A történet szerint Luca szüzességet fogadott titokban és a hozományát szétosztotta a szegények között. Ez nem nagyon tetszett a vőlegényének, aki a hozományra igencsak féltékeny volt. Ezért feljelentette Lucát, hogy keresztény lett, ami az akkori időkben nagyjából halálbüntetéssel ért fel. Mivel a bíróságon Luca nem mutatott hajlandóságot a házasságra, ezért a korban szokásos módon, prostitúcióra ítélték. Ám isteni csoda folytán, nem bírták elmozdítani a helyéről. Ezután megkínozták és megölték. A jó Luca így lett az utcalányok védőszentje. Fényt jelentő neve miatt a vakok és szembetegségben szenvedők jótevője, a különleges kínzások miatt pedig az éles szerszámmal dolgozók védője.

Kattints, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      A csillagok most nem mindenkinek kedveznek. Három csillagjegy számára ez a hét próbatételekkel, érzelmi hullámvasúttal és fontos felismerésekkel lesz tele.
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.