Home&Design

Minden, amit a mikulásvirág gondozásáról tudni érdemes

Az ünnepi időszak egyik szimbolikus növénye, így érdemes tisztában lenni a megfelelő karbantartásával.

Mikulásvirág

A mikulásvirág (tudományos nevén Euphorbia pulcherrima) manapság az ünnepi időszak (karácsony) egyik szimbolikus szobanövénye. Régebben - a '60-as évek elején - nem igazán tartották a lakásban, mert magas növésű cserje volt, napjaink nemesített fajtái azonban bokrosak, ellenállóbbak, kisebb termetük és nem utolsó sorban dekoratív jellegük miatt pedig örömmel dobjuk fel velük otthonunkat.

Mexikóban őshonos növény, és az aztékok termesztették, méghozzá a tisztaság jelképeként. Leveléből piros festéket készítettek, de láz- és fájdalomcsillapításra is használták. Később a Taxco mellett élő Ferenc-rendi szerzetesek már az ünnepi körmenetükben is alkalmazták, aztán pedig Greenville-be is eljutott, ahová Mexikó első amerikai nagykövete telepítette be.

Jellemzői

A mikulásvirág maximum négy méter magasra nő meg, termesztett változatai azonban tömöttek, körülbelül 30-45 centiméteresek, formájuk megőrzése érdekében pedig évente metszeni szükséges őket. Virágzati felleveli két hónapig tartanak ki, ezek közül a leginkább népszerű a piros verzió, de kapható fehér, valamint rózsaszín is. Ha ilyen növényt vásárolunk, akkor arra érdemes figyelnünk, hogy a közepén még bimbós legyen.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Home&Design
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.