Utazás

9 elképesztő tény Izlandról, amit eddig biztosan nem tudtál

7. Itt jött létre az első európai parlament

A világ legrégebbi parlamentje a jég és a tűz földjén alakult. Szabadtéri gyülekezetként tartották Reykjavikban, 930-ban. Az ország legerősebb vezetői találkoztak ott, hogy megbeszéljék terveiket, és igazságot szolgáltassanak mindenkinek, akinek szüksége volt rá. A gyülekezet ezután minden egyes évben megtartotta a saját parlamenti ülését, egészen addig, amíg az ország a Dán királyság fogságába nem esett. Ebben az időben az izlandiaknak fel kellett adniuk a törvények létrehozására és megváltoztatására vonatkozó jogaikat. A gyülekezet feloszlott, de a hagyomány nem tűnt el, csak átadta a helyét a Legfelsőbb Bíróságnak, amely továbbra is rendes üléseket tartott az izlandi társadalmon belüli igazság megőrzésének érdekében.

8. Hisznek a manókban

A manók vitathatatlanul az egyik legkülönlegesebb faj, akiket az emberi fantázia teremtett. Azonban nagyon nehéz lenne megismerkedni egy olyan izlandi származású emberrel, aki nem hisz a létezésükben. A legtöbb itteni ember úgy gondolja, hogy a manók egészen addig békések, míg veszélybe nem kerülnek, vagy amíg valaki meg nem próbálja megzavarni az otthonukat.

9. Hűek maradtak északi gyökereikhez

Az izlandi nyelv az óskandinávból származik, és míg az évek során más skandináv nyelvek alakultak ki, az izlandi ugyanazt a nyelvtant és szókincset tartja fenn, mint az ősi nyelv. Ráadásul, amíg a legtöbb nemzet másoktól szerezte meg a szükséges szókincsét, az izlandiak skandináv gyökereken alapuló szókincset hoztak létre gazdag történelmük és kultúrájuk megtartásáért.

Ha ez sikerül, óriási felfedezéssel gazdagodik az emberiség.

Fotók, Leadfotó:123rf.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.
Egészség
Arról is ment a vita, hogy a délutáni, vagy a reggeli kávéfogyasztás az egészségesebb. Egy tanulmány most ezt is tisztába tette.
Lifestyle
A következő napok fordulópontot hozhatnak a Bika szerelmi életében. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Titkos részletet vélt felfedezni a híres testbeszéd-szakértő Vilmos feleségének szülinapi fotóján, amit meg is osztott az emberekkel.