Sztárok

"Úgy érzem jó szülő vagyok" - Szellő István ezt mesélte a gyermekeiről

Szellő István ritkán beszél a magánéletéről, most azonban mégis kivételt tett.

Szellő István jó szülőnek vallja magát

Az RTL Klub híradósa, Szellő István idén júliusban ünnepli az 50. születésnapját, ám a hot! a magazinnak adott interjújában elárulta, nem érzi ennyinek magát. Külsőleg semmit nem változott, barátai pedig abban is megerősítették, hogy belsőleg is ugyanaz amaradt, aki volt. Azt mondják, szeretik, hogy még mindig benne van minden hülyeségben és a humora sem hagyta el. A híradós úgy érzi szakmailag a csúcson van, a lehetőségei pedig korlátlanok. Hozzátette azonban, hogy innen nincs feljebb, de nem is vágyik erre.

Szellő István négy gyermek, három fiú és egy lány édesapja, ám egyik gyermekével sem él együtt. A legidősebb, András már egyetemista, a középső, Ádám kilencedikes a középsikolában, az ikrek, Alen és Manna pedig most kezdték az általános iskolát.

"Úgy érzem jó szülő vagyok. Mindig is igyekeztem az lenni, és ez az évek múlásával mit sem változott. A gyerekeim szeretnek, érzem, és szeretnek velem lenni. András már felnőtt, de nincs nap, hogy ne beszélnénk, hosszú ideig velem is lakott. Ádámmal mindig sokat foglalkoztam, régóta ott vagyok a teniszversenyein, bárhol a világban. Az ikrekkel is elég sokat vagyok, most annak örülök, hogy jól megy nekik az iskola" - mondta a lapnak István.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Utazás
Az ünnepi időszak jellemzően drágább, de más téli dátummal már napi 22 ezer forintért foglalhatunk hétnapos hajóutat a Földközi-tengeren.
Sztárok
Sokan azt mondták, hogy hiába nem tér vissza Sárközi Ákos, adni fognak az 11-ik évadnak egy esélyt. Nos, már úgy néz ki tőlük is rengetegen elpártoltak a műsortól.
Lifestyle
Már tényleg itt a jövő, és közeledik egy olyan applikáció, amivel elkerülhetjük, hogy romlott tejet öntsünk a kávénkba, vagy akár véletlenül megvásároljuk a boltban.
Sztárok
Valószínűleg a hercegnek nem esett túl jól az, amit apja tett nemrégiben, sőt mi több, minden bizonnyal iszonyatos féltékenység kerítette őt hatalmába.
Sztárok
Demjén Ferenc igyekszik időt szakítani arra, hogy kicsit kettesben tudjon lenni a párjával, de karácsony alatt sem vesz vissza a tempóból.
Christmas
Sokan gondolkoznak el ilyenkor, hogy vágott, vagy műfenyőt vegyenek-e. Az árusok már tapasztalják, hogy nagy gond lehet az idén.